A számtalan karommal széttépett bőrcafaton túl a rágcsált annyira kevés, hogy… de az elme nagy tréfamester így könnyen elképzelhető, hogy megpróbál kitalálni valamit, de a tények makacsul nem engednek mindenféle ostobaságot. Egy bérgyilkosnak tudnia kel, hogy ami itt történt, az korántsem volt egyszerű. Hiszen, hogyan szabadult meg a nyakát tartó szíjtól ami eddig majdnem fojtogatta? Hiszen ha szétrágott mindent, akkor előbb azt kellett volna valahogyan…
A pofi-nyalogástól jut a szádra is, meg az arcod másik felére, végül leül eléd és dörgölőzik, mígnem gondol egyet és dorombolva üldögél, bambul, olykor a tépett-szaggatott bőrszíjak felé szimatol. Ez idő alatt te a szégyentől már olyan mélyre süllyedtél, hogy onnan már csak felfelé lehet menni. Mindenesetre úgy újabb bizonyítékát látni annak, hogy Neko-chan képes megvédeni magát, vagy valaki olykor segít neki, hogy leküzdhesse az élet, veszélyesebb akadályait.
A kérést vagy nem értette, vagy nem érdekelte, de sajnos továbbra is ott maradsz kiszíjazva úgy, hogy a törött kezed már nem kell túl sok, hogy újra szabad legyen. De ez is legalább annyira bosszantó lehet, mint a gondolat, hogy ha megint megpróbálod, talán újra elájulsz és ki tudja, lehet addigra a szervkereskedők is ideérnek. A düh azonban jó dolog, erőt adhat, akár az akaratét, ha még időben felismerik és kellően használják is…