Görögország, Athén
1999. július 27. – 7. nap
Kedd – Délután
Ahogy megpróbálsz az emlék után kapni, még valahogy sikerül megidézned a semmiből a siető levegőt, szelet, ami még egy pillanatra felfed előtted ha mást nem is, egy nevet, amely egyszerre tölt el csodálattal és talán némi félelemmel: Tannilarn Dühe, vagy Haragja? Hirtelen megint köd borul mindenre és most már makacsul nem ad többet, így azt sem tudod meg, hogy milyen lenne vele találkozni, hogy kint van e már vagy még mindig odalent szenved a Verem fogságában. Ekkor kezd el suttogni egy halk hang, amit korábban már képes voltál elnyomni, illetve annyi minden történt veled, hogy képtelen voltál odafigyelni, de most megint itt van:
„Szabadíts ki, Enethiel!”
Érzed, hogy ez a suttogás idővel erősödhet, de most még képes vagy irányítani, elnyomni. S ezután már tűnődhetsz azon, hogy kikkel hányadán állsz és mit kéne tenned, amik közül az egyik legnehezebb az, hogy megtedd azt, ami egykor nem létezett, az Átkok előtt soha, végre felfedj egy hazugságot, ami már hosszú napok óta égeti az Esszenciádat. Akadnak halk hangok, amik azt mondják, hogy létezik a kegyes hazugság, hogy nem kell mindenkinek tudnia arról ki-mi vagy, hogy miért rombolnál le valamit, ami most kifejezetten jó neked, egy esetleges bizonytalan jövőért…
Az emberke gyakran élnek azzal a közhellyel, hogy az Idő mindent megold. De arról már kevesek beszélnek, hogy ez mennyi és megéri e, hogy a végén esetleg nem jobb, hanem rosszabb lesz minden. Ahogyan a várakozás is legalább annyira idegőrlő lehet, hogy talán valakinek nincs is ereje megtenni: várni. Az emberiség sokat elért a gyógyítás terén és mégis annyira keveset. A betegségek sem léteztek, halál sem volt, de most minden jelen van és makacsul mutogatja neked, hogy a te hibád, a Lázadóké! Ezt erősíti meg az a szörnyű köhögés ami odabentről hallatszik fel újra és újra…
A morális küzdelmedet nem vették észre, nem tudják, hogy egyetlen érintéssel képes lennél minden problémát megszüntetni, hogy egy Gyógyító Elohim orvost hoz azért, hogy az lássa el az ő feladatát. A rossz érzésed egyre erősebb, de még nem olyan Esszenciádba maró, mint a korábbi két esetben ahol beléd marhatott a Sötétség, de érzed, hogy ott van, megint meg akarja tenni. Mintha azt mondaná, hogy ne hagyd szenvedni, érintsd meg és szüntesd meg minden fájdalmát… örökre. Nem szenvedne soha többet, nem lenne beteg és nem aggódnának érte, nem kéne többet kifogásokat keresned…
Iason /Görög/
A Doktorbácsik mindig pénzt akarnak! – közli és (valószínűleg tapasztalat okán) nem igazán hisz a szavaidban, igaz, nagyon szeretne –
A Hősök mindig meghozzák az áldozatot, amivel segíthetnek! – nem teljesen érti ez pontosan mit takar, de teljes meggyőződéssel mondja –
Igen, Níta nem halhat meg! – közli és most már képtelen visszatartani a könnyeit, sűrűn kezdenek potyogni
Úgy tűnik, hogy a szükséget kicsit másképpen értelmeztétek, hiszen Iason épp azért válna meg tőle, mert szükségét érzi egy ekkora áldozatnak, míg te picit másképp látod, aminek nem egy, de annál több oka lehet. S valahol az egész helyzet afféle tükörként hat, amibe belepillantva pontosan azt látod, ami veled is történt, eltekintve attól, hogy a te otthonod talán már nem is létezik, de Jayré bizony ahogy te látod: meg lett szentségtelenítve! Tökéletesen érzed a tehetetlenség szülte frusztrációt, talán Dühöt is, ami égeti az ember és Elohim lényét egyaránt. S ki tudja hova vezethet Iason esetében, mert a tiedet már tudod…
Cyrus /Görög/
Szia, te kis hős! – köszönti a fiút és odalép, letérdel elé –
Cyrus vagyok – nyújt kezet, amit bizonytalanul fogadnak el –
Remélem, hogy te tudsz nekem segíteni! – mosolyogna szelíden a fiúra –
Nem tudod, hogy a testvéred merre járt az elmúlt néhány napban, mit tett amíg távol volt itthonról? – kíváncsiskodik
Iason /Görög/
Níta nem a nővérkém – közli ösztönösen, majd láthatóan eltűnődik –
Néha segít a szegény bácsiknak és néniknek – mondja a könnyei között –
Ételt ad nekik meg törődik velük, meghallgatja őket – mondja és úgy tűnik most is ez lehetett a helyzet, mert:
Cyrus /Görög/
Ez nagyon nemes dolog és még nagyobb segítség volt nekem! Most már csak azt kéne tudnom, hogy pontosan merre járhatott, hol szokott segíteni? Iason /Görög/
A közeli házban, ahova a nálunk szegényebbek járnak – mondja, de úgy tűnik, hogy ő maga még nem járt ott
Cyrus /Görög/
Ezzel most sokat tettél, hogy a te… akkor kid? Szóval, hogy Amynta meggyógyuljon! – nyugtatna
Iason /Görög/
Az anyukám! – mondja kihúzva magát, teljes büszkeséggel, majd most már csak szipogva, de bólint, láthatóan örül, hogy tudott segíteni
Cyrus /Görög/
Értem – bár fogalma sincs, nem ért semmit és nagy szemekkel néz –
Jayr bácsi rendőr. Ő most elkíséri az anyukádat és téged a Kórházba, ahol már várnak titeket és segíteni fognak! Kérlek pakolj össze mindent amire szerinted anyukádnak szüksége lehet néhány napig, jó?Míg Iason előbb kételkedik, majd lassan kezd hinni, úgy szalad el, hogy összepakoljon, addig Cyrus kér szót
Cyrus /Görög/
Nagyon súlyos az állapota, valószínűleg az egyik hontalan adott át neki valamit, ami a túlterhelt szervezetben megtalálta azt amit keresett. Ez egyre csak romlik ha nem teszünk valamit de nagyon gyorsan! Lehet már így is elkéstünk. Magas láza van, a tüdőben is hallottam ezt-azt, nem beszélve arról, hogy már az is kész csoda, hogy ennyire erősnek tud látszani! Én már rég ágyban feküdnék és haldokolnék – sokra tartja a lányt, aki kivételes akaraterőről tett tanúbizonyságot –
El kell mennem oda, a Hajléktalan-szállóra és meg kell tudnom pontosan mivel állunk szemben! Addig kérlek tegyél úgy, ahogy Iason-nak mondtam.Aztán a döbbent tekintet
Cyrus /Görög/
Az anyukája?