Mesélő: Dierol
Helyszín: Arcantis, Erdő
Időpont: nyárelő
Esemény: remetelak
Résztvevők: mindenki
Nem sikerült nagy lépéseket tennem annak érdekében, hogy megértsem, pontosan hogy mit is jelentenek a szellemnéző remetének a fonalai, voltak jobb és rosszabb ötletek, de egyik sem tűnt igazán ideillőnek.
Amikor Kiina az abyrnossi festményt említi meg, elmosolyodok.
- Talán azt is jelenthette, az abyrnossi festmények azért érdekesek, mert szerintem még egy tükör előtt a tulajdon festője is képes volna összeveszni a tükörképével, hogy mit szimbolizál a kép. Éppúgy lehet a barátságok és ismerettségek hálója, ahogy egy cselvető pók által szőtt háló, vagy a düh, ami akkor ébred, amikor rájön az ember, hogy a házastársa megtörte az esküjét. Abyrnossban nehéz pontosan értelmezni ezeket. - jól esik a művészetről beszélni, így lehet kissé bele is lovagoltam magamat, és a többiekről elfeledkezve vesézem ki a témát.
Az elátkozott légió területére való behatolás egészen addig még tűrhetőnek tűnt, amíg nem fészkelte be magát az az illetlen gondolat a fejembe, hogy mi van, ha csak "áldozatokkal" lehet keresztülmenni a sivatagon. Ilyen esetben egy kézenfekvő áldozat volna... Talán a harcosnő meg a mentis örülne is neki, bár még az esti éneklésem során mintha a harcosnő egy pillanatra nem olyan tekintettel nézett volna rám, mint aki fel akarna döfni a pengéjére... - óvatosan megérintem az orromat, amely, annak idején még megszenvedte a nő öklét, majd Kiinára pillantok.
- Megbocsásd modortalan kérdésem, de ha megkérlek, el tudnád mondani, hogyan lehet biztonságosan átjutni rajta? Nem mintha égetne a vágy odamenni, inkább csak az oldalamat fúrja. - amennyiben bővebben beszél róla, és eloszlatja az emberáldozattal kapcsolatos gyanúimat, megszólalok - ismerek egy régi mesét, ami Ardúniában esett meg, egy Khazir nevű kalmárról szól, aki egy karavánnal utazott, és rajtaütöttek a fosztogatók. A karavánját otthagyva indult meg a hátasán tovább, tudva jól, hogy a rajta és a nyeregtáskájában lévő ékszerek voltak a legértékesebb kincsei. A fosztogatók utána loholtak, hosszú órákon át. Amikor már a hátasa lassulni kezdett, tudta jól, hogy hamarosan itt a vége. Az éles szemével megpillantott nem messze egy nagyobb futóhomokot, és miután elment mellette, arra fele fordult, ahogy sejtette, a lovasok megpróbálták levágni az utat, át a futóhomokon... mondanom se kell, napokkal később hálát adva az égnek ért meg az úticéljához. Szóval... a mese lényege az, hogy most lehet rá lehetőségetek, hogy kelepcébe csaljátok üldözőiteket. Még a kutyáik nem fogtak szagot, de ki tudja, mennyi ideig tart ki a szerencsétek... szerencsénk.
A remete kérdésére először hátrapillantok, majd ha Kiina látóközelben van, feléje biccentek, ha nincs, akkor visszafordulok a remetéhez.
- A nador lány sokfélét mesélt rólad, ezekből gondoltam, hogy megérdemled ezt a címzést
Ha rákérdez arra, miket mesélt Kiina, akkor nem habozok a válasszal.
- Sokfélét mesélt, hogy szellemnéző vagy, azt hogy rajtad kívül nem sokan élnek itt az erdőben és valamilyen fonalakat fejtesz vissza, bár azt, ha jól emlékszem nem tudta, milyen fonalakat. És a házadban körbenézve saját szememmel is látom, hogy az erdőben való élet is tud kényelmes lenni.
Ezek után megemelem az amforát, majd kisétálok vele a kúthoz, és percekkel később megmosott arccal és megtöltött edénnyel térek vissza az épületbe.
- Itt lesz a víz a teához. - mondom annak, aki még a helységben tartózkodik (Kiina, Hajnal és Kael?), még mielőtt magam is elmennék mosdani, megkérem a csuhást, Kaelt, hogy gyakoroljunk a bottal. Majd pedig füstölt hússal és kenyérrel tömöm meg a hasamat.
Amikor az öregember kihívásról beszél, oldalra nézek, ki az ablakon. A legutóbbi vendéglátónk, aki kihívást emlegetett, egy olyan próbának szeretett volna kitenni, amit nem kívánok senkinek sem.
Kicsit megenyhülök, amikor kiderül, hogy csak egy pókról van szó.
Egy apró biccentés kíséretében veszem el Hajnal felém nyújtott csészéjét, majd egy apró korty után megszólalok.
- Honnan tudjuk, hogy melyik pók a Gyapjaska? - vonom fel a szemöldökömet, nem igazán tartok attól, hogy egy pók elnyomása nagy kihívást jelentene, kívéve, ha épp a Gyapjaskát taposnám el.
Amikor a harcosnő a pók méretét kérdezi meg, nyelek egyet. "Azért tán csak nem egy házi óriáspókja van..."
- Amíg teázunk, énekeljek-e valamiféle éneket, vagy inkább csendben élveznétek a finom teát?
//"Vutasi fátyol"ról mit tudhatok, és ha számszerűen kell, akkor mire dobjak, hogy kiderüljön, ismerem-e az anyagot?//