Jaszef ibn Hasszár
Pár pillanat múltán, a sebesült dervis egy mély sóhaj kíséretében "tér vissza" az öntudat, a hús és a fájdalom valóságába. A sebek lüktetnek, a fájdalom szinte elviselhetetlennek tűnik. Talán egy pár pillanatra elhagyta az eszmélete, talán csak más helyeken kalandozott az elméje, de beletelik pár pillanatba, míg az emlékek, a tudatalatti által felfogott mondatok és a nagy nehezen látott kép alapján összerakja a legvalószínűbb eseményét az elmúlt pár percnek.
<Szóval a Vándor ismeri ezeket...> nyugtázza magában, bár nemigen tudja hova tenni a sivatagban ritkán látott szerzeteket. Főleg a selypítő kis alacsonyt, amelyik vele foglalkozik, bár nem tűnik ártó szándékúnak vagy ellenségesnek. Mintha hallott volna már néhány legendában, történetben hasonló jellegű fickókról, de még életében nem látott hasonlókat.
Látja az amund tetemét, és a körülötte álló harcosokat, ezek szerint közösen győzték le. Lelkébe az elkeseredettség mar: ő gyenge volt, és ki kellett maradjon ebből a küzdelemből. Folt a becsületen.
- Köszönöm... - suttogja az őt segítő apróság felé.
Kisvártatva felbukkan az őrült kraddita is, kérdésére Jaszef csak fáradtan bólint, de ismeri a mágikus erők működését, de túl fáradt azt mondani, hogy úgysem fog működni a dolog. Számtalanszor próbált pyarroni egyházfikat meggyógyítani a háború során, és mindannyiszor kudarcot vallott, mintha Amhe-Ramun elszigetelte volna őket egymástól.
Lemondó sóhajjal nyugtázza a pyarroni döbbenetét, amikor megérti, hogy nem fog működni a szakrális segítség, de azon még Jaszef is meglepődik, amit a pap mond - most, hogy a fájdalom ködén túl egy kicsit össze tudja szedni a figyelmét, ő sem érzi az Istenek tekintetét magán.
<Doldzsah nevére...>
A fájdalom újabb hullámától kínlódva szorítja össze a szemét, de talán mintha valamivel jobb lenne. Most már valószínűleg megmarad, az is valami.
Végül a másik dzsad bukkan fel mellette, aki - bár idáig nemigen tűnt barátságosnak - segítő szándékkal vizsgálgatja a dervis sebeit. Szavaira Jaszef fáradtan megszólal, kissé nehezen forgó nyelvvel.
(dzsad) -A nyakamba ömlő víz jól kimosta őket... csak segíts bekötni...
Ha segítenek neki, erőtlen mozdulatokkal, segítő kezekre szorulva, de szakszerűen bekötözi a sebeit.
(dzsad)-Köszönöm. - veszi át a kardjait, melyeket a másik sivataglakó nyújt oda neki, és erőtlenül elmosolyodik társa megjegyzésére. Azért remélhetőleg hamarosan újra tudja majd forgatni őket. Végül a férfi félig-meddig a vállára veszi Jaszefet, aki a folyamat során többször felszisszen, amikor egy-egy sebe feszülni kezd.
(dzsad) -Ha Doldzsah enged addig élnem, hálámat lerovom, ismeretlen testvér. - dünnyögi a bajsza alatt, aminek az az eredménye, hogy meg is botlik. Jelen helyzetében, amikor érzékeit és tudatát a fájdalom szűnni nem akaró ténye tölti ki, nemigen tud másra koncentrálni. A másik dzsadra támaszkodva erőtlenül lépked a többiek mellett, és csak figyelmének egészen apró morzsáit tudja arra használni, hogy felfogja a barlangot, amiben haladnak.
Igen jól esne neki egy kis feketeleves most, de jelenleg túl fáradt ahhoz, hogy megvalósítsa a dolgot...
pedig látta valahol a batyuját...
