7.kör
Az ifjú pap halk susmorgásba kezd, amely Kradnak szól. Ebből a kalózok mit sem értenek, ezért folytatják támadásukat. A Minden Tudás Atyja nemcsak meghallgatja fiatal prófétáját, hanem ténylegesen is közbeavatkozik és elvezeti hívétől a csapásokat.
(2 Ép és 12 Fp-t gyógyulsz, ez 10 Kep)
8.kör
Ezután az orrkarikás fickó egy laza csuklómozdulatot tesz, mellyel sikerül áthatolnia a lovag védelmén, és szablyája éle fájdalmasan a balkarjába mar. (4 fp) Ezen felbátorodva megismétli a cselt, amellyel újra a pyarroni védelme mögé tud kerülni, azonban a félvért felfogja a vágást. A következő kalóz óvatosabban kezdi támadását, amit Krad felkentje könnyedén hárít. Ellenben a második akrobatikus mozdulat már meglepi az ifjút, ám a páncél ezúttal is kisegíti gazdáját.
Anotrius ezt a pillanatot kihasználva támadásba lendíti fegyverét, ami elől ellenfelének éppencsak nem sikerül félre ugrania. Úgy mellkason vágja a férfit, hogy a tüdejéből a levegőn kívül némi vér is kiiszorul.
9.kör
Krad híve mostanra kissé elfáradt. Istene hiába gyógyította meg sérülései nagyrészét elméje mégsem kapcsol olyan gyorsan mint ellenségeié. A mellkason ütött fickó szemében tűz gyúl, olyan mint amit egy bosszúangyal szemében lehet látni, mikor megtalálta célpontját. A jatagán serényen keresztül szeli a levegőt, ami az aranykör lovag arcát alighogy elkerüli. Váratlanul a penge visszafordul és fájdalmas vágást húz az egyházfi nyakára. (3 fp) Ekkor a lovag szobájának ajtajában Balero atya is megjelenik, aki hirtelen csap le a féloldalt álló kalózra, ettől a piercinges marcóna liszteszsákként esik össze. A paplovag éppen egy ilyen pillanatra várt, a megmaradt ellenség megingott, ő pedig visszatámad. A buzogány jól arcon üti ellenfelét, ám korántsem annyira hogy az elájuljon. A csapástól sarkonperdül, fegyverét elejti, s amilyen gyorsan bír a lépcső irányába fut.
//OFF
a helyzet a 9.kör lejárta után:
-gyógyultál 2 Ép és 12 Fp
-vesztettél 7 fp (SFÉ levonva már)
-Kegypontjaid száma: 0
-Zavaró hátrány, Gyenge vérzés elmúlt
-Balero atya is jelen van
-Ahhoz hogy a menekülőt eltaláld egy sikeres támadó dobás szükséges (92 felett) és a kalóz összeesik.//