Nem sikerült ezzel kiengesztelnem. Na szép, még meg is bántottam.
*Nem tudom mi van velem… szegény… Tényleg nem vagyok önmagam. *
Nem ölelgetem feleslegesen. Kínos szitut se akarok. Majd megbékél. Mint mindig.
/Görög/ Dilidokihoz kellene mennem? Nem sima dokihoz? De mi történt velem aznap a viharban? Nem vagyok őrült… – majd az arccirógatásra finoman a kezének nyomom az arcom. – Nem vagyok őrült… - ismétlem hallkabban - Csak rossz hetem van… biztos bevertem a fejem, akkor sima doki kell… - bizonygatom, de nem tudom kinek és miért, hiszen az ha leülök egy dokival és ezt elmondom az nem jelenti hogy őrült vagyok, csak azt hogy nehezen dolgozok fel egy halál közeli (?) élményt. De hisz ez normális a maga módján…
Figyelem, ahogy reagál arra amit mondok. Mintha bizonytalanság futna rajta át…
*Szegény. Lehet nem kellett volna elmondanom… Napok óta nem beszéltem erről senkinek, és most pont az ő nyakába zúdítom. De ki másnak mondhattam volna el? Látom rajta hogy vívódik magában, de min? És miért? *
/Görög/ Köszönöm.
Ahogy felállok, átkarol, szorosan megölel és a vállára hajtom a fejem. Több ez baráti ölelésnél. Benne van minden… Aggodalom, féltés, bizonytalanság, szeretet és még ki tudja mi minden. Ez hiányzott ma. Remélem az előbbit is megbocsátja. Finoman hozzá simulok kiélvezve a pillanatnyi biztonságot, a „nincs semmi gond, itt vagyok” érzést.
*Erős karok és ez a férfias illat. Biztonság. Régen nyíltam meg bárkinek is ennyire. Vagy még senkinek. És aggódik … én is… De mit tud ez a férfi, hogy eléri ezt nálam?*
Ahogy az ebédet említi és hogy mivel ketten csinálják, így csak finom lehet, érzem a forró leheletét a fülemen és finoman, alig érezhetően megborzongok a tegnap emlékek és a kínzó csók után.
/Görög/ Akkor tényleg csak finom lehet.
Nem nagyon akaródzik elengedni, de azt se akarom, hogy kínos legyen. Amint érzem, hogy enyhül az ölelése nem tartóztatom, de amíg lehet most kiélvezem minden pillanatát és érzését.
*De persze semmi jónak nem lennék elrontója. Hisz csak ketten vagyunk és… Na jó kislány… csapongsz! Egyszer kibuksz arra hogy nem vagy önmagad, majd megkívánod újra az első tiszted? Elég legyen!... De ez a test… *
Finoman megköszörülöm a torkom és minden akaraterőm összeszedve finoman elengedem. Zavartan mosolyogva kisimítom az ingjét, vagy ami van rajta. A legbájosabb mosolyommal, mint ha nem történt volna semmi nézek fel rá.
/Görög/ Megnézzük, kell e teríteni segíteni? - még mindig a felsőjén babrálva mert muszáj valahogy éreznem hogy itt van.