SentinelKlánt?
A Vampire pár ajtóval odébb van.
Amúgy az a bajod inkább, hogy nem fér bele sehova, vagy az, hogy túl sok helyre is befér? Utóbbi könnyebben orvosolható, hisz egy karakter lehet több Tradíció tagja is, az alapkönyvben van is egy ilyen előny: Kettős Tradíció (7 pont). Ha sehova nem illik be, akkor Üres még lehet, bár ha mentorálni is akar, akkor meg kell fűzni a másik játékost is, akit tanítványul akar, hogy ő is legyen Üres, így bár nem lesz a Tradíciós mester-tanítvány szerep kettejük között, de talán annál jobb, szabadabb az egész. Esetleg kezdetben a karakter Üres, így is eszmélt fel, de nem azért, mert egyetért a Tradíciók valamelyikével is így hirtelen, sokkal inkább azért, mert a Tradíciók képesek neki védelmet nyújtani pl a Technokrácia és a korruptsága elől, így be kíván lépni, próbaidőn van most, és még nem döntött, hogy hova lép be, a kaland alatt kiderül számára.
Esetleg tudnál még mesélni a karakter koncepciódról még valamit? Megpróbálok segíteni, max az lesz a vége, mint az imént is, hogy kiválasztod az ellenkezőjét annak, amit én, de legalább valamilyen döntésre jutunk. Például a karakteredhez illik szerintem az Akashayana Li-Hai frakció is, az elég rugalmas, ezt mondom azért is, mert köztük van a legtöbb nem-keleti ember, illetőleg nem-keleti filozófia, pl ilyen a Roda d'Oro is, vagy a Route de la Vérité, esetleg a Marcheurs. A csirkefogó énjéhez tényleg a Lhaksmists (Chakravanti - tudom te nem szereted őket, bár kíváncsi lennék, hogy azért nem, mert te is azok között vagy, aki félreérti őket, vagy más az indok?) illik a legjobban, hisz úgy gondolják, hogyha valamit el lehet lopni, akkor azt az istennő akarja, de te tudod. Ha szeret belegondolni a dolgok mélyébe, és oktatni is akarna, de a könnyedebb életérzést, és a mindent túlzottan durva szabályok szerint való életet azért nem kívánja a háta közepére sem, akkor Pán Szövetsége vagy a Disszonáns Társaság (mindkettő Extatikusok) lenne egy megfelelő választás. Aztán lehet úgy döntött, hogy megtér a törvény oldalára, hisz rablóból lesz a legjobb pandúr, de az ideáit sem akarja hátrahagyni, és a korrupció túl vastag számára, így a legjobb talán annak berkein belül mozogni, mert úgy lehet a legjobban kicsavarni annak gyökereit a helyéről, így az Utópiánusok (Éteriták), és rajtuk keresztül az Árnyékminisztérium lehetne egy jó választás számára. Hermész Rendjén belül még mindig Tytalus háza illik a karakteredhez a legjobban, csak ebben az esetben a jövendőbeli tanítványodnak nem lesz jó lenni, szegény véletlenül belehal.
Esetleg egy ex-Szindikalista, aki bár nem ért egyet a Tradíciók hagyománytiszteletével, amit ő humbugnak is tart, de valahol meg kell húzza magát egy időre, míg elvesztik a nyomát. A korrupció észlelése miatt lépett le, nem bírta tovább viselni az egészet, de hogy miért keresik konkrétan, azaz mivel károsította meg a Konvencióját azt még ki kell találni hozzá. Valszeg nem pénzzel, mert a pénz nem számít nekik, ezek még a szarásért is fizetnek.
Egyelőre ennyi ötletem van, ami illene akár csak 1%-ban is a koncepciódhoz.
Nata
A góc tetszik, főleg az, hogy Ken nem járt utána a dolognak, hogy miért van mindez így abban a házban, jó alkalom lehet a kaland alatt megtudni. Tehát akkor a góc rezonanciája statikus (nyugtató)? Az anyagi háttér Ken esetében egy folyamatos jövedelem, azaz van munkahelye is, vagy szimplán az eladott társasjátékokból befolyó pénzt jelenti, ami néha növekszik a kiadóval kötött szerződés okán?
A rezonanciád legyen eltérő a Természet/Viselkedéstől, ezt szerintem a rendszer topicba írtam is. Az észleléshez és felfogáshoz írj egy specializációt. Az előtörténet kapcsán még gondolkodom, hogy mit érdemes beleírnod, mert egyelőre csak az az érzésem van, hogy valami még hiányzik. Például kezdetnek egy kérdés, hogy mik Ken félelmei, és mik a céljai?
Egyébként, amit Alaricnak magyarázol azok alapján azt veszem észre, hogy nem is lesz a karaktered annyira kezdő, egész jól fogod fel a dolgokat.
Alaric
Tűnjön, semmit nem tehetek ellene, ettől függetlenül így van, tényleg az a céljuk, hogy egyszer rájuk ne legyen szükség, és az emberiség megálljon a saját lábán. Ők azok, akik ezért a célért bármire hajlandóak, azaz a cél pozitív, de az eszközök, amikkel teszik nem feltétlen.
Neked nem elég indok az, hogy te írod a világ törvényeit, és nem te igazodsz valamihez, amihez nem igazán tudsz? Tegyük fel nacionalista érzésű magyar vagy. Egyik napról a másikra bejön az új törvény, hogy aki magyarul szólal meg, az megy a dutyiba. Az emberek nehezen bár, de betartják egy fél évszázadon keresztül a dolgot, így már csak egy maroknyi ember marad, aki beszéli még a magyar nyelvet, köztük te is, akinek ez fontos, ez lételeme. A többi ember, akinek nem volt olyan fontos szétszéledt a világban, asszimilálódott. Ha neked se lett volna fontos, akkor te is így teszel, hisz kit érdekel az egész hülyeség? Viszont te fontosnak tartod, hogy megmaradjon a nyelved, és a kultúrád, így ezért hajlandó vagy, ha máshogy nem is, de passzívan ellenállni. Na, a Tradíciók ha nem is ennyire passzívan, de ezt teszik.
A vámpíros példád egy picit másmilyen, a vámpír "avatárja", avagy a Fenevad (az alapkönyvben találsz a Függelék végén egy olyan hátrányt, hogy Filakterion, na a Fenevad is annak számít, de pl az alakváltók esetében Gaia jelenti ugyanezt) tartalmazza a vámpír számára a permanens paradoxont, azaz az összes hátrányt, amivel a vámpírok rendelkeznek, így esetükben az működik, ami ebbe bele van kódolva, a konszenzus ezen nem változtat. Lehet akkor tudna változtatni rajta, ha köztudott lenne a vámpírok létezése, avagy a Maszkabál nem létezne már, akkor elképzelhető, hogy az egész tovább változna.