John Smith
A nőiesség egy olyan fegyvertény, ami az emberiség születése óta tiltott fegyver kéne legyen. Az efféle merényletek a férfinép ellen kifejezetten kellemes-alattomos támadásoknak minősülnek és legalább annyira galád, mint amennyire szemet gyönyörködtető. Ami azt illeti Raven olybá tűnik, hogy túl esett a holtponton, míg te picit kába vagy és nem bánnád már a takarodót, de nem tudtál ellenállni a tekintetnek vagy… szóval itt vagy és most te is arra készülsz, hogy elfoglald a helyed és tüzet nyiss a nem túl kihívó, álló célpontra. A többiek, szinte mindenki más – még Evan is – odagyűltek szótlan-érdeklődve, hogy lássák mivé lesz ez a lövöldözés. Egyedül Kuksi az, aki úgy dönt, hogy neki jó ott ahol van, a mesterlövész fegyverének társaságában amit épp úgy babusgat, ahogy csak egy mesterlövész képes.
R. /Angol/ Először legyünk túl az első fogadáson – pillog kihívóan
Majd hirtelen előrántja a fegyvert és pillanatok alatt kilövi a megbeszélt öt töltényt, melyből egy kivételével mind célba talál. Ez a makacsul nem közép-felé tartó lövedék az utolsó volt és kissé lejjebb – képzeletbeli derék alatt – csapódott be adott esetben igen kelletlen érzést sugallva. A te lövéseid is rendre érkeznek – talán kevésbé teátrálisan – de a második tévedésnél már tudod, hogy vesztettél. Mivel nem állapodtatok meg abban, hogy mikor legyen a másik párbaj, így lehetőséged van most felvetni egy esetleges időpontot, míg a többiek, Raptor szótlanul, Rock téged vállon veregetve (amitől lehet nem bánnál egy másikat) távozik. A béta raj dokija nem távozik, ő téged fürkészik azzal a sokat látott veterán tekintettel, ami nem egy nem létező bevetés következménye lehet. Ha néhány másodpercet áldozol rá, akkor látod, hogy nem csak téged fürkészik eképpen, hanem úgy tűnik Raven-t is. Akármire is kíváncsi nem kérdez rá, csak biccent amikor megint felé nézel és visszatér a többiekhez.
R. /Angol/ Az igazi név hatalom! De amikor elérkezik az ideje megmondom mi az ami egyenértékű lehet egy ilyen kinccsel.
Visszacsúsztatja a fegyverét, majd elpillant John felé, aki láthatóan nem egy társasági lény, aztán visszareppen a tekintete rád, hogy végül pimasz mosollyal, de szó nélkül tudassa veled, hogy cudar időknek nézel hamarost elébe. Aztán, hogy döntsön végre a két lehetőség közül:
R /Angol/ Ezek szerint akkor tippeljek a Tank-ra.
Kuncog és bólint, hogy akkor így tesz és a fogadás ezennel hivatalos…
Evan Mallory
Lassan merülsz az összeesküvés-elméletek között, de nem tudod megválaszolni, hogy mi is lehetett. Ki döntött, hogyan és miért, csak a végeredmény egyértelmű. Az, hogy itt vannak és nem igazán barátságosak. Azt, hogy valaki létezésbe szólított egy szervezetet ami nemzetközi erőfeszítéseknek hála a legjobb lehetőségnek minősül, hovatovább a Remény szerepét tölti be az emberiség számára.
A pilóták kiléte meglehetősen homályba vesző, sajnos még a fura szállítóeszközt irányító személlyel sem találkoztál. Könnyedén lehetnek barátok, de akár vadidegen, még náluk is tehetségesebb emberek. Akárhogyan is legyen, a Hangár már nem tartogat neked semmit, ahogyan étkezés után az étterem sem. Innen az időközben magadhoz vett felszereléseddel azon helyiség felé igyekszel, ahol szinte mindenki ott van akit itt megismertél.
A visszaköszönés elég vegyes. Az az ádáz nő, aki tekintettel képes ölni, csak biccent, a férfi, akivel beszélgettél – az orvos – barátságosan vállon vereget, míg a nagydarab férfi egy kézi-ágyúval a lapáttenyerei között a rajparancsok üdvözölésével él, hogy végül a Kuksinak nevezett fickó inkább magával és a fegyverével törődve figyelmen kívül hagyja személyed és mindazt amit kívántál. A Szanitéc lép hozzád és halkan
Scalpel /Angol/ *w* Üdvözöllek Testvérem a Harcban! Kérlek ne szólítsd Uramnak Raptort, mert kifiléz a karmaival!
A jó tanács után sietve elhúzódik, majd a saját dolgával kezd foglalkozni, így neked is van időd mindenféle fegyvert magaddal hozni és állítgatni. Úgy véled, hogy akár még az is megeshet, hogy gépfegyverrel kell harcolnod felsőbb utasításra, de minél többet gondolkodsz ezen, annál bizonytalanabb vagy. Miért tennének ilyet, amikor te egyértelműen mesterlövész vagy? Milyen körülmények miatt változhatna egy alapvető tény oly módon, ami messze nem hatékony?
Mindenesetre előfordulhat, te pedig úgy véled, hogy akkor már akár gyakorolhatsz is. Ezt zavarják meg Raven és John kettőse, akik korábbi fogadásukból fakadó dologra kívánnak pontot tenni. Raven egy igazi nőstényragadozó kecsességével lépdel, John pedig kissé elbambulva-lemaradva követi. Érdekesnek tűnik, hiszen két elit egység, más-más fegyverhez szokva csap össze. De a pisztoly az bizony közös pont.
Ha kívánsz, csatlakozhatsz a lövöldözés utáni csipkelődésbe vagy tehetsz úgy is, mint a béta raj tagjai. Akárhogyan is, idővel bizony eljutsz oda, hogy céltáblákra lövöldözz. Ezek rögzítettek, bizonyos távolságra állítható-látható. Azt a méter/láb éréket adod meg, amelyiket csak kívánod és már el is kezdheted a gyakorlást. Ez pedig vegyes sikerrel történik, nem a legjobb formád, de nem is pihentél eleget.
A fizikai edzéshez picit kóvályogsz, de végül megtalálod az Edzőtermet egy Bár féleség felett. Itt aztán mindenféle gép rendelkezésedre áll, bármilyen izomcsoportot megdolgoztathatsz egyszerre vagy külön esetleg vegyesen, ha úgy kívánod. Itt eltöltött idő alaposan megizzaszt, még inkább kiszívja belőled az erőt, de ez csak később fog jelentkezni. Most még fürgén térsz majd vissza a Lőtérre, ahol továbbra sem a legjobb formádat nyújtod…