Az élet az utóbbi időben nem volt kegyes.
Ámbár karriered jól indult és magasra ívelt, végül mélyebbre zuhant mint ahonnan kezdtél. Előbb kiképzőtiszt, majd maguk a kiképzők parancsnokának neveztek ki. Azon ritka emberek közé tartoztál, akik nem kapcsolataiknak vagy karizmájuknak köszönhették sikerüket, hanem tehetségüknek - és nagyrészt szerencséjüknek. Példakép voltál a fiatalabb, tapasztalatlanabb őrök között, és Antoh viharát is szilárdan tűrő szikla a társaid szemében. Ugyanakkor ennél nem több; nem voltak barátaid, mert az nem barát, ki tart a másiktól. Míg a többiek olykor elkövettek kisebb-nagyobb hibákat, bűnöket, rólad ezt sosem lehetett elmondani, és ez a fajta becsület és hűség már rémisztő azok szemében, akik másra vetik szemük világát, mint ami jogosan megilletné őket, vagy feladataik ellen szólót követnek el. Te azonban beérted azzal, amit Dreinától kaptál, és nem verted el ostobaságokra. Bölcsességed meghozta gyümölcsét: házad, ha nem is a nemesi negyedben volt, de az előkelőbb rétegbe tartozott, amit polgári származású egyén elérhetett.
Feleséged szintén az égiek ajándékának tetszett: gyönyörű, fiatalos és hűséges. Egy helyi, gazdag kereskedő lánya volt, és mondani sem kell, hogy az apja nem nagyon akarta beleegyezését adni a házasságba. Végül aztán pozíciód és jellemed meggyőzte, hogy így lesz a jobb. Mire hazaértél, Ő mindig friss ebéddel vagy vacsorával várt, attól függően, hogy mikorra ígérted hazaérkezésed (amit természetesen percre pontosan teljesítettél). Olykor még el is hozta neked, ha nagyon sokáig kellett bent maradnod munka miatt. Ugyanakkor nem tudta megérteni, hogy miért maradsz bent oly sokáig, és bár hűségedben senki sem kételkedhetett ép ésszel, Ő máshogy fogta fel. Számára a hűséged nem iránta, hanem a munkád, kötelességed felé szólt, ahelyett, hogy vele foglalkoztál volna. Nemsokára ezzel magyarázta azt is, hogy soha nem lett gyereketek, holott annak semmi köze nem lehetett ehhez. Ugyan a valódi okot te magad se tudtad, hitted, hogy Dreinának jó indoka van erre.
A veszekedések a feleségeddel végül odáig fajultak, hogy elhagyott. Egyik reggel arra kellett ébredjél, hogy egyedül maradtál kötelességeiddel.
Aznap a palotában először nem értetted, miért vet rád mindenki megvető, undorodó pillantásokat és hogy miért hívat a herceg. Később mindez egyértelműnek látszott: olyannal vádoltak meg, ami a legmesszebb áll tőled: a herceg elárulásával, és lázadásban való részvétellel. A vád értelmetlensége olyannyira megdöbbentett, hogy szólni se tudtál, csak álltál egy helyben. Sajnos ezt a többi jelenlévő bűneid beismerésének fogta fel, és tömlöcbe vetettek.
Azonban Dreina nem teljesen pártolt el tőled. Egyik korábbi tanítványod önként jelentkezett őrödnek, ám mikor nem figyeltek, megszöktetett, és a lelkedre kötötte, hogy távoz az országból mihamarabb. Te ennek több-kevesebb lelkesedéssel tettél eleget, Észak felé menekülve, ellentétesen azzal az iránnyal, amerre mindenki más ment volna, hátha így lassabban találnak a nyomaidra. Sokáig a vadonban bujkáltál, kitanulva a túlélés alapvető tudását, mint a nyomolvasás (és eltüntetés, ami határozottan jól jött), illetve állatok levadászása, és a növények felismerése. Ez idő tájt még mindig Erigow-ban voltál, ámbár az északi, kietlenebb határához közel, a Tarin lábainál. Sokáig tartott, míg összeszedted magad annyira, hogy újra civilizáció közelébe merészkedj. Akkor is csak az óceán partján lévő kisebb városba mentél be, hogy találj egy hajót, amely elvisz... szinte bárhová, lényeg, hogy messzire. Hála a vadonban töltött időnek, alig lehetett ráismerni arra a kiképző őrmesterre, aki egykoron voltál. Ruhád kopott, szakállad hosszú, és hajaddal együtt őszült. Ennek a változásnak, és új hobbidnak, az ivásnak tudható be az is, hogy a legtöbb hajóskapitány nem akart felvenni a hajójára, bár a pénzeddel nem volt baj. Nagy sokára egy, gyakorlatilag őrültnek mondható "kereskedő" kapitány vett fel.
Nem tudhattad, hogy ezzel megmentette az életed, mivel üldözőid már a városban jártak, és csak órák kérdése volt, hogy újra tömlöcbe rakjanak - és ezúttal biztos legyen a rád kirótt ítélet végrehajtása.
Mint út közben a kiderült, megmentőd valójában kalóz volt. Viszont ellentétben előítéleteiddel, egészen rendes ember is egyúttal. Már ha azt pozitív dolognak lehet vélni, hogy nem adott el rabszolga-kereskedőknek, vagy tett effajta bűnt. Habár utazásod nem is volt mondható kényelmesnek, mivel betevődért meg kellett dolgoznod, mint minden más matróznak a fedélzeten. Szerencsére fosztogatásra nem került sor, mivel Wer Merac-nak, a kapitánynak a terve az volt, hogy csöndben elhajóznak a Quiron-tengerig, és ott folytatják szakmájukat.
Az út fárasztó, de megszokható volt, és már a vége felé járt Abaszisz előtt, mikor is egy hatalmas viharba keveredtetek, melyet mintha maga Antoh küldött volna rátok. Ez még talán igaz is lehet, mert híre járta, hogy az abasziszi Szigetvilág urai még mindig hűek a tengeristennőhöz.
Ám ezen már nem tudtál sokat töprengeni. Az utolsó hang amit hallasz a kapitány kacaja, mielőtt, elsötétül a világ, és a tajtékzó tengerbe hullasz.
