Jayr "Enethiel" Eisenberg

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 24. – 4. nap
Szombat – Este, kora éjjel

Camael /Görög/ Itt, melletted…

De jó lett volna ezt hallani, de sajnos semmi ilyesmi, még hasonló sem történt. Ha kint is van, lehet nem emlékszik, nem beszéli a nyelvet, nem tudja, hogyan válaszoljon vagy még ki sem szabadult! Sok lehetőség, de válasz, az nincs. Ez úgy tűnik, hogy jellemző ezekre a napokra és csak remélhető, hogy idővel ez pozitív irányban fog változni. Ahogyan a gondolatok alakulnak majd tettekké, hogy kiszabadítsd őt vagy azt aki rád parancsolt… úgy tűnik lesz dolgod elég.

A Kórház alagsorában ama bizonyos testről lógó cetlit nézegeted és látod, hogy még nincs azonosítva, de tudod, hogy előbb vagy utóbb bizony lesz – hacsak a rendszer nem hibás. S mint tudjuk, olykor bizony nem egy és nem apró probléma van vele, de azért valamennyire működik, még ha nem is tökéletes. Akadnak gondolataid, hogy Thana érzései milyenek lehettek, de vajon ő tényleg úgy látja ahogyan te vagy éppenséggel ezt is végtelen szomorúsággal éli meg?

Cyrus /Görög/ Neked lenne jobb, ha ráérnél, mert akkor tudok foglalkozni azzal amit kértél. De természetesen ez csak akkor lesz érvényes, amint az alapokat megtanultad – mondja, hogy addig nem rabol az idődből, majd a feltételeknél – Szóval a sarkadra álltál Achilleus? Rossz hír, tudom a gyenge pontodat! – nevet fel ördögi gonoszsággal – talán valami filmben látta – De lásd, hogy velem lehet értelmesen beszélgetni, a tűsarkútól eltekintek – a többiről nem nyilatkozik, vagy tette volna épp? De Thana-val kapcsolatban – Az biztos! A legszebb szirmok a hamvakból nyílnak! – közli és látod rajta, hogy így is gondolja, de mintha nem szó szerint, vagy igen? – De majd figyelek rá! – ígéri

Úgy egy órával és legalább egy tömegközlekedési eszközzel később…

Szerénységedben minden rendben lévőnek tűnt, sőt, úgy érezted, hogy azért nincs veszve minden. Mint korábban, hogy szerinted mindenki megérdemel egy Második Esélyt és egy második esélyt. Így talán a Lázadó Elohimok is, akikből te magad már ki tudtál szökni, de legalább még egyet láttál kijutni, így nem kérdés, hogy mások is megtehetik-tehették. S ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a föléd tornyosuló monstrum, aminek fél mancsában elférne a koponyád. Illetve, ahogy érzed, a nyakad inkább, mert…

A kérésedre, hogy azonnal szálljanak le rólad, legnagyobb meglepetésedre rögtön reagálnak, csak épp az a baj, hogy nem azért, mert te felszólítottál, hanem mert fel akartak állni és téged félkarral kiemelni, mint egy homokzsákot amit épp fel akarnak akasztani a helyére. A korábbi ijedtség és meglepetés lassan fakul, de talán még van visszhangja, mindenesetre a düh és harag lassan kezdi elmosni őket és olyan ősi ösztönöket megidézni, amik magáért a létezésért születtek meg.

? /Ismeretlen-Ismerős Nyelv/ ஒலியான் ராக்யோகோ, மைண்ட் எஜஜெல் இகி எஸ்ஜிண்ட்ஜானோஸ்போகர்

Nem sok, mindössze ennyit mondanak, illetve mormognak, de számodra ebben a kis térben most olyan, mintha egy barlangban valami mély és ősi morgás visszhangozna folyamatosan. Nem érzed fenyegetőnek, inkább… nem is tudod mi ez, de az biztos, hogy ha akarta volna, már régen széttéphetett volna. Sokkal inkább két dolog tűnik fel, még pedig a tekintetének tisztasága és belőle áradó nemesi aura, ami a vezetők sajátja. Nem kell hozzá tudnod róla semmit, hogy lásd, ő bizony egykor valaki volt.

S ez mit ér a mai világban? Az már csak rajtad múlik.

[Dierol]

Enethiel

Úgy tűnt, hogy a könyvlista nem egy tételből állt - szóval Cyrus az alapozást komolyan gondolta. Valahol azért csüggesztő, hogy ránézésre egy év múlva sem biztos, hogy mind megtanulom. De legalább a jövő évi gyakorlatom helyszínét már lefixáltam... Így nem is igazán tartom időszerűnek, hogy a feltételeimért maradéktalanul kiálljak - lesz még időm újra tárgyalni bőséggel. A hamvakról és virágokról furcsa gyanúm támad - ami Cyrust ismerve akár valós is lehet. Mi van, ha tapasztalatból beszél? Mondjuk a dédi urnájából virágcserepet csinált?

Ahogy nagydarab látogatóm a nyakamat tartja, a földön az üvegcserepek után kotorászok. A szándékom egyszerű - az oldalába döföm, és beletöröm a rögtönzött üvegtőrt - míg a másik kezemmel az akkor feltehetőleg kinyíló szájba nyúlok könyékig, és a tövénél megragadom a nyelvét. Ám a helyzet másképp alakul, mert miután szóltam neki fel és kiemel. Így már van lehetőségem jobban megnézni támadómat - akit ha rákényszerít - megtanítok az udvarias viselkedés alapjaira, még ha beledöglök is. S az igazság az, hogy igencsak be vagyok rá indulva. Nem fogok itt úgy kinyiffanni, hogy ne emlegetné meg! A pince-mély morgás valahol ismerősen hat, ám legfeljebb az ébredező vulkán hangjához tudnám kötni - ha nem tudnám, hogy valaha talán beszéltem. Mivel továbbra is kényelmetlen, ahogy tart, úgy nézem, további utasításokra lesz szükség, hogy végre elengedjen. Látszik rajta, hogy büszke fajta. Azt is feltételezhetném, hogy olyan tettekre büszke amire már nem is emlékszem.  Emellett viszont különösen ostoba vagy érzéketlen - akitől jobb minél távolabb lenni. Hihetetlenül irritál a viselkedése - betört a magán szférámba, és azt hiszi, hogy jó képet vágok hozzá? Pont annyi tisztelet kap, amennyit ő tanúsított az otthonom irányába.

/Görög/ Ha akarsz valamit, azt emberi nyelven tedd - és most tegyél le, és tűnj el! - válaszolom neki dühödten, és mutatok az ajtóra, hogy merre is kéne távoznia, mint hívatlan vendég. Ha verekedni akar, akkor jól indított. Ha tárgyalni, akkor kevésbé.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 24. – 4. nap
Szombat – Este, kora éjjel

Cyrus bíztatott, hogy mindez nem annyira nehéz és számos, mint amennyire tűnik, de azért nem átalkodott hozzátenni, hogy amíg nem tanultad meg addig nem nagyon tud segíteni, mert fél munkát nem hajlandó végezni. Leginkább azt javasolta, hogy latint kéne tanulnod és akkor már érted, hogy nagyjából mire mutatnak rá, miről beszélnek, de azért az sem baj, ha az anatómia felől közelítesz. Igazából többet nagyon nem lehetett hozzátenni, így hamar eljöttél azon igazságokkal kísérve, hogy még van időd alkudozni és helyed is lesz ahol gyakorolhatsz.

S végül az a bizonyos hamvak és virágok…

Oly rég voltak már, hogy emlékük is talán épp kifakul ahogy picit az arcod, mígnem enyhítenek a szorításon, majd a követelésednek – talán meglepettségedre – engedve letesznek a földre, ugyanakkor nem úgy tűnik, hogy azonnal távozni akarnának. Az üvegcsereped a kezedben vagy nem vették észre vagy nem tartanak elég veszélyesnek, mindenesetre a hatalmas mancsok és fekete, halált hozó karmok szépen eligazgatják a ruhádon lévő gyűrődést, melyet korábban pontosan ugyanezek okoztak. Ezután karba fonja őket és úgy néz rád, mintha várná, hogy mit mondasz legközelebb.

Rabisu /Görög/ Mindössze annyit mondtam, hogy olyan vagy, mint egy szentjánosbogár a csillagtalan éjben – válaszolnak nyugodtan, majd hallhatóan még kiegészíti a korábbi gondolatot – ami próbálja túlragyogni a teremtés fényét

Nem úgy tűnik, mint aki tárgyalni akar, de mintha verekedni sem

[Dierol]

Enethiel

Azzal, hogy végre letesznek a földre, sok kellemetlen esemény megtörténtét tette semmissé, vagy legalább is halasztotta el. Így ő továbbra is fölém magasodhat, én meg továbbra is életben maradok. Mert az előbb még sarokba voltam szorítva, ahol semmi nem számít - most pedig a harcon kívül is van lehetőségem. Az, hogy rendezgeti a ruháimat, mintha azzal el lehetne feledtetni a sérüléseket, további dühös és sértődött tekintetet eredményez. Ha az ablakot nem számítjuk, sérült az önérzetem, a privát szférám és az annak sérthetetlenségébe vetett hitem. No meg lehet, hogy a növénykém is! Tekintetemmel megkeresem, mivel szegényt, hogy érje a nap, közel tartottam az ablakhoz - így nem kizárt, hogy ő sínylette meg leginkább ezt az őstulkot.
Így amikor a ruháimat rendezgeti, sértődötten meg is kérdem
/Görög/ Hagyd abba! Mégis mi a fenét csinálsz?! - csattanok fel. A magyarázatára, hogy mit is mondott, gyanakvóan nézek rá - mivel egyik gyengém a szentjánosbogár - most nem tudom, hogy ez csak véletlen példa volt -e?
/Görög/ A sötétben nem nehéz ragyogni - válaszolom arra, hogy a sötétbe boruló teremtésben ez nem nagy mutatvány - Ám ezért a bölcsességért kár volt rám rúgni az ablakot, mert nem érdekel. S jelenleg nem csak a ragyogástól, hanem az ismerkedéstől is elvetted a kedvem. Úgyhogy kapd össze magad és távozz, mielőtt olyasmit teszek, amire eddig nem volt példa - mutatok az ajtóra.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 24. – 4. nap
Szombat – Este, kora éjjel

A növénykéd valami csodával határos módon pontosan ott van, ahova korábban tetted. Sőt, él és virul, mi több, mintha picit feléd-felétek fordult volna, mintha csak kíváncsiskodna. Kis zöld túlélő, aki most ott remeg meg néha az ablak maradványain át beáramló levegőben a számtalan üvegcserép között.

Rabisu /Görög/ Legutóbb néhány napja jártam erre és akkor még teljesen sötét volt – közben befejezte amit tett, a ruhád meglepően rendezett lett – S az éjben ez nem ritkaság, mégis, eddig ebben az időszakban, csak a Holtak fakón kísérteties ragyogását éreztem. – magyarázza, majd mosolyoghat vagy mi amikor mondandód végéhez közeledsz – Zümmögj szabadon kisbogár, de ne feledd, hogy mindennek megvan a maga „természetes” ellensége és mi most démonok pecsétjét viseljük magunkon.

Ezután barátságosan vállon vereget, aminek következtében elzsibbadhat a karod még ha csak egy parányi időre is, majd láthatóan valóban távozni készül, de aztán megtorpan és visszafordul és lép:

Leonidas /Görög/ S kérlek szólíts Leonak! – mutatkozik be, majd ha nem tartóztatod, akikor pontosan arra távozna amerről jött.

[Dierol]

Enethiel

Örülök, hogy a növényem túlélte ezt a villám látogatást - igazán sajnáltam volna, ha összezúztuk volna. S feltehetőleg csak tovább fokozta volna a dühömet. Majd odébb kell tennem, nehogy baleset érje, és egy erősebb szélroham esetleg feldöntse a cserepét.

Bár magyaráz valamit a bolhazsák, nem teljesen értem, hogy Rabisu létére mi dolga a holtakkal. Az más Házhoz tartozik. Mondjuk jelen pillanatban nem is igazán érdekel, mert majdhogynem az Abyssba kívánom, és még mindig azon rágódom, hogy rám tört az otthonomban. A fejtegetésére nem is válaszolok, egyszerűen csak alig várom, hogy elmenjen.
Végül vállon vereget, amit nem köszönök meg - mindössze egy rohadj meg tekintettel jutalmazom - és végre elindul kifele. Amikor visszafordul, és bemutatkozik, mindössze egy nem túl lelkes
/Görög/ aha - val nyugtázom  a dolgot, hogy helyi hülyével van dolgom. Mondjuk ezt eddig is sejtettem, mivel nem tűnt fel, hogy akcentussal beszélné a görög nyelvet.

Miután távozott, fáradtan lecsüccsenek a kanapéra, és pár percig csak pihenek és relaxálok, hogy megnyugodjak - de ez nem túl könnyű, mivel akárhányszor az ablak fele nézek, minduntalan úgy érzem, hogy igazságtalanul bántak így velem. S attól csak idegesebb leszek, ha arra gondolok, hogy mi történt volna, ha  vendégeim vannak.

Végül erőt veszek magamon, és a dühömet mozgásban levezetendő a maradék törött üvegcserepeket egy partvist kerítve annak nyelével a szoba fele kiütöm a helyéről, majd felsöpröm és kukába dobom az ablakom romjait. A növénykémet pedig beljebb költöztetem, nehogy baleset érje. Végül felkapom a lejátszómat és a fülhallgatót, azzal felszerelkezve újra elhagyom a lakást, hogy pár háztömböt lefutva kiadjam magamból ezt a sértődöttséggel vegyes dühöt. Eleinte még azon töröm a fejem, hogy egy ekkora vadparasztnak mennyi hely kellett, hogy bejusson az ablakon - és hogy majd mibe kerülhet a pótlása. Pláne, hogy nem akarok még egy ilyen látogatást. Fóliáztassam be majd az új ablakot? Vagy falazzam fel? Ezek a részletek még nem lettek megválaszolva, mire elkezdek fáradni - próbálom úgy kialakítani az útvonalat, hogy haza majdhogynem teljesen kifáradva érjek - mert úgy nem marad majd erőm újra felkapni a vizet. Otthon lezuhanyzok, megnézem, hogy a bolhabusz miatt vannak-e rajtam majd beliluló zúzódások - főként nyak tájékon - és az ébresztő beállítása után lefekszem aludni.

[Thyriel]

Az éjjel elég kellemetlenre sikeredett és fene nagy duzzogásodban még az érvekre sem hallgattál, de valahol talán jogos, ha betörnek az ember, bocsánat, a Bukott otthon, akarom mondani menedékébe, az bizony felpiszkálhatja a Teremtő és az Emberek Szolgáját. De akárhogyan is lovagolunk a szavakon, minden bizonnyal számodra ez kettős menedék és otthon, hiszen Jayr az egyik és a lakása a másik, ami immáron a te védelmedet élvezi, amit most nem nagyon tudtál megtenni. A kérdés már csak az, hogy tervezel e bármit tenni, hogy megelőzd a jövőben a hasonló eseteket és, esetleg vagy, magadat is egy harciasabb formába hoznod.

Nem árultad el neki, hogy ki vagy, de ami azt illeti valószínűleg nem is várta. Látta rajtad amit és ennek okán és mert talán megértett, elhagyta az otthonodat a (szép) kérésedre. Így utólag azért felismerted, hogy ha nem ezt akart volna… tudod a Rabisukról, hogy nagyrészük már a kezdetekben sem szerette az embert, hiszen a születésük magával hozta a vadászatot, ahol a szeretett növényeiket kivágták és megdézsmálták, míg állataikat legyilkolták és még… beleszólásuk pedig tiltott volt. Mivel a lehető legkevesebb időt töltötték az emberek között, ezért nem is annyira erősek szociális téren…

Nem éreztél akcentust, meglepően tisztán és válogatott szavakkal beszélt, így az sem teljesen kizárt, hogy esetleg valami kivételt képezzen, bár a belépője hagyott benned némi kétséget az ellenkezőjéről. De legalább a növényke túlélt – mintha csak látta volna és vigyázott volna rá. Mint a kanapéd most rád, miközben próbálod visszanyerni a lélekjelenlétedet és erőt gyűjtenél a holnaphoz. Ez alatt elkerülhetetlen, hogy ne gondolj arra, mi lett volna… kérdés, hogy akkor már milyen kapcsolat lett volna közted és az illető személy, személyek között, hogy előttük gyakorolj.

Az utca is az éjszakai életnek megfelelően vár – a takarítás és növény költöztetés után – hogy kifusd magadból a feszültséget és más érzéseket, amik amúgy nem hagynának nyugodni, aludni. Ellenben órákig futsz és nem igazán akarsz kifáradni, ez a test és az Esszenciád hihetetlen kitartásának eredménye. Valószínűleg akár hajnalig is tudnál futni, de ha előbb visszatérnél akkor (is) láthatod, hogy nyoma sem maradt rajtad a korábbi mancsnak. A tisztálkodás és órabeállítást követően pedig vár a vetett ágy, amiben nem is oly rég még Morana aludt, akinek illata mintha még mindig nyomokban ott lenne…

5. nap

A hajnal úgy csiklandozza a nózid, hogy talán tüsszentést csal ki, de ettől eltekintve elég kusza álmaid voltak, amikre nem teljesen emlékszel, de tudod, hogy a Rabisu és némi verekedés biztos, hogy szerepelt benne, ami nem is az ablak, hanem Morana miatt zajlott, hogy a végén egy ágyban összebújva… aztán felébredtél.

A reggel teljesen a tied, de aztán folytatódik a testi-lelki kínzás a különböző orvosokkal. Ezen a reggel nincs váratlan vendég, nincs hívás vagy SMS, ahogyan tegnap éjjel sem keresett senki. Az ébredésed nem feltétlen a tüsszentés okán, lehet, hogy a beállított időpont okozta csörgés vagy épp az álmokból való felriadás okán történt.

Új hajnal (reggel), új remények…

[Dierol]

Enethiel

Ha ez a Rabisu nem erős szociális téren, akkor mégis miért aggódott annyira az emberek miatt, hogy rám törte az ablakot? S hogy hogy nem volt képes előre látni, hogy akinek megbolygatják a vackát, az bizony felettébb barátságtalan lesz?...
Nem az a fő kérdés, hogy milyen kapcsolat lett volna, hanem az, hogy védem meg őket egy ilyen látogatás alkalmával - és rá kell hogy jöjjek - szinte sehogy. S ez az ami inkább aggaszt, és felveti a kérdést - vállalhatnék-e ekkora felelősséget, ha láthatólag alkalmatlan vagyok a megvédésükre? Ilyesmit ugye nem bízhatok a szerencsére, ha felelősségteljesen akarok dönteni - ám akkor a logika azt súgja, hogy ebben az esetben jobb, ha magam maradok...

Az idő rövidsége miatt a futás nem hoz teljes megnyugvást, és válaszokat sem nagyon. Ha legközelebb szemtől szembe kerülök ismét egy agresszívabb bolhazsákkal, azt hogy tudnám legyőzni? Vagy egyszerűsítve a feladatot - hogy élem túl? Nagyobb, gyorsabb, erősebb, és a karmai sem játékszerek. A fegyvereket nyugodtan elfelejthetem - most sem lett volna időm előhúzni - valami mást kell kitalálnom...
A hiábavaló futás és töprengés után ismét hazaérve nyugovóra térek.

Reggel az ébredés után eltűnődöm azon, amire az álmomból emlékszem - majd indulásnak áthúzom az ágyat. Sem Moranának sem Rabisunak, sem más Elohimnak semmi keresnivalója itt! Reggeli készítés közben ha van, valamilyen reklám újságot lapozgatok, hogy üvegest találjak. Szívem szerint befalaztatnám az ablakot - akár az összeset - de mivel én csak bérlő vagyok, nem biztos, hogy a tulajdonosa örülne neki. Így marad az ablak - aminek az üvegeztetését még nem tudom, hogy miből teremtem elő mivel megtakarításom - az nincs. De azért jó lenne tudni, hogy mennyi pénzt kéne összegyűjtenem rá.
Mivel unom a tömegközlekedést, ezért előveszem a biciklimet, és a további tesztek színhelyére biciklizem vele. Út közben megállok egy barkácsboltban, és veszek egy tekercs ragasztó szalagot, és egy pár négyzetméter festéshez használatos takaró fóliát. Ezzel az ablak problémáját ideglenesen majd meg tudom oldani.

A vizsgálatok során továbbra is azon gondolkozom, hogy tudnám felvenni a versenyt egy Rabishuval, és hogy tudnám kizárni a lakásomból. Ennek következtében bár jobban telik az idő, cserébe jóval ingerültebb is vagyok. Emiatt főképp csak akkor szólok máshoz, ha nagyon muszáj.

Amikor sikerül elszabadulnom a vizsgálatok végén, az első könyvesbolt fele veszem az irányt, hogy beszerezzem az első könyvet Cyrus listáján - bár vasárnap lévén nem biztos, hogy nyitva van. A következő állomás a kerületi rendőrös "tornaterme", hátha találok nálam lényegesen nagyobb kollégát, akivel gyakorolhatom a közelharcot.
Hazaérve viszont nekilátok az ablak befóliázásának - ami lehet,hogy nem lesz szép, de cserébe igen ronda. Viszont amíg nem szedem rá össze a pénzt, addig is emlékeztet arra - meg kell találnom a módját, hogy ilyesmi legközelebb ne fordulhasson elő!
Az ablak javítás végeztével eltűnődöm, hogy mi lehet a többiekkel, miközben a mosógépet etetem meg a párna és takaró huzattal, valamint lepedővel.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Reggel, kora délelőtt

Nem tudod mi vezérelte Leonidas-t, mivel az egyszerű magyarázatát nehezen emészted meg. Lehetséges, hogy érzelmileg túlfűtött vagy amire van is okod, de azt is tudod, hogy Camael… vagy valaki, de megmondta, hogy „A harag rossz tanácsadó”. Aztán rádöbbensz, hogy ez Jayr öröksége, aki a Nagymamájától tanulta el eme bölcsességet. Mindenesetre nem a legszerencsésebb találkozás volt, de az már bizonyos, hogy a gyakorlatozásod által kiváltott természetfeletti legalább egy valaki figyelmét felkeltette!

Ez az apró incidens sok apróságra mutatott rá, köztük arra, hogy a rendőrségi alapképzés messze nem elegendő ahhoz, hogy hatékony „őrangyal” lehess most vagy a (közel)jövőben. A gondolat csak pillanat volt, de most is ott visszahangzik az elmédben, hogy „mi lett volna, ha…”. Annak ellenére, hogy semmi rossz történt, nem tudsz nem arra gondolni, hogy talán nem vagy elég erős ahhoz, hogy megvédd azokat, akiket közel tartasz a szívedhez.

A szolgálati fegyvered nincs veled és más eszköz ami hasonló célra lett megalkotva csak a konyhában, eléggé messze volt. Igaz, hogy a képességeid nem hagytak el, így azokat életre tudta volna kelteni, de mindenképp fennállt volna a lehetősége annak, hogy nem te kerülsz ki győztesen az összecsapásból. Ilyen esetekre a másik kórus, az Ellil-ekhez fordultál, akik megmutatták neked, hogyan védekezz és támadj az éltető és szárnyakat feszítő közeggel.

A logika sok mindent súg, de azt tudod, hogy Jayr kötődése nagyon erős mind a barátaihoz, a forróvérű barátnőjéhez és persze, utoljára, de nem utolsósorban a családjához. Így ezeket az embereket elhagyni… a felelősség teljes súlya nehezedik rád, de ott van még annyi minden más amit megörököltél, hogy nem kizárt ez alaposan lehangol vagy legalábbis mentálisan megterhelő, amihez egyáltalán nem vagy hozzászokva, nem emlékszel effélére korábbról.

A Hajnal házának ragyogását követve ébredtél, most pedig a Szellemi kihívásokkal kell szembenézned, amelyekre hatással lehetnek a tegnap történtek és a fura álmod aminek néhány foszlánya még most is kísérthet. A reggelidre van időd, még újságot is el tudod olvasni vagy akár kávézni is lehet, de végül vár az utolsó akadály, mielőtt újra szolgálatba állhatnál. A kutatásod rövid ideig tart – mert nincs több időd most reggel – de találsz megfelelő szakembert, bár valószínűleg nem lesz olcsó.

A kerékpár okán rád fért némi torna, lévén a kerekek némileg leengedtek, de fel nem tudtak tartani. Sajnos a boltot későbbre kell helyezned, de tudod, hogy a barkácsbolt elérhető és a tervezett javítást könnyedén el tudod végezni. Sőt, ami azt illeti mintha már várnád, hogy megtehesd, egy részed örül annak, hogy alkothat. Ha esetleg még is úgy döntöttél, hogy előbb a boltba tértél be, mert sietve akartál végezni, akkor a sor hossza lehetett elrettentő, így a sors tovább terelt téged a harmadikból az utolsó megmérettetésre.

Az utolsó helyszín egy magas épület felsőbb szintjének egy kellemesen berendezett irodája, ahol kiváló rálátás nyílik a városra és a kikötőre egyaránt. Számtalan növény lehel éltetően a napfényben fürödve és egy hatalmas díványon túl csak egy kényelmes fotelt látsz azzal szemben elhelyezve. Senki nincs itt rajtad kívül, így szabadon nézhetsz körül tüzetesebben, aminek eredménye az, hogy felfedezel egy hatalmas festményt a falon, illetve egy ovális alakú mintát a padlóban a dívány és a fotel között.

[Dierol]

Enethiel

A szolgálati fegyver pontosan olyasmi, amire nem lenne szabad hagyatkoznom - mert amikor valóban kéne, vagy nincs velem, vagy hatástalan, vagy egyszerűen nincs rá időm, hogy használjam. Egy szóval - nem túl hatékony. Ami pedig a többi képességemet illeti, azokat mintha elfújta volna szél - mintha soha nem tanultam volna őket...
Végig gondolva lehet, hogy Moranának van igaza - és ha valóban szeretem őket, akkor a biztonságuk érdekében távol maradok tőlük? Ez olyan, mintha cserben hagynám őket. Ha pedig maradok, idővel olyan bajba kerülnek miattam, amivel nem tudok szembeszállni. Nehéz kérdés, és nehéz döntés - de döntenem kell...

A reggel bár úgy telik, amire majdhogynem rá lehet fogni, hogy ideális. Kényelmesen megreggeliztem, megkávéztam, kiolvastam az újságot - de a tegnap felbukkant kérdések újra és újra belerondítanak az idillbe, szétverve azt.
A leeresztett bicikli kerekek próbálnak ugyan visszatartani, de csak elodázhatják az indulás időpontját. A barkácsbolthoz érve észlelvén, hogy milyen sor van, inkább gyorsan meggondolom magam. Az emberek úgy viselkednek, mintha egész héten azt várták volna, hogy sora állhassanak. Mintha ingyen osztatnának valamit. Így csak kiszédülök a boltból, és folytatom az utamat megmérettetésem helyszíne fele.

Felérve az irodához, belépve kissé csodálkozva veszem tudomásul, hogy én érkeztem előbb. Az órámra pillantok, és megnézem - tényleg én jöttem előbb, vagy csak a doktor késik? Akárhogy is, körülnézek az irodában, és ami feltűnik, hogy hiányzik a dohányzó asztal a két ülőalkalmatosság közül. A pazar kilátás mellé talán egy hasonlóan könnyed, üveglapos kivitelű asztalt tudnék talán elképzelni, ám valamiért hiányzik. Talán összetört? A kérdésen hamar túllépek, és képre vetek egy kíváncsi tekintetet. Azon kívül, hogy megtöri a fal egyhangúságát, más pozitívumát nem látom. Furcsa, hogy van aki ezért pénzt ad... Ha még mindig egyedül vagyok, leülök a fotelba - és azon töprengek, hogy milyen ember is lehet ez az orvos, aki majd eldönti, hogy mi lesz velem. Ha a kilátás szerepet játszott a munkahelye kiválasztásában, akkor vagy nem tériszonyos, vagy szeret messziről figyelni másokat - azaz távolság tartó, vagy a perspektívát kedveli - amivel mintegy a tömeg fölé helyezi magát, vagy szereti azt szellős, tágas érzetet, amit a földszinten nem kaphatna meg. A növények kissé megnyugtatnak - aztán eszembe jut, hogy az inkább a Rabisuk asztala - és ezzel ismét belém mar a tegnapi látogatás okozta tehetetlenség. Elégedetlenül hátradőlök a fotelban, és inkább a várost kezdem el nézni az ablakon át.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

A Teremtő parancsa talán, de lehet, hogy Morana miatt érzed így, akárhogyan is legyen, az biztos, hogy alaposan megfontolod a „hogyan tovább”-ot. Mennyi előnye származik abból az emberiségnek, hogy itt vagy és mennyi hátránya mindannak amit eddig tettél és amit majd még szándékozol. Talán nem véletlenül lettetek bezárva és ami még ennél is előbb történt: a Parancs maga.

De a Lázadás megtörtént és nem állította meg senki, hogy így alakuljon. A Teremtő is hagyta, hogy elfajuljon és olyan atrocitásba torkoljon, amiben Elohimok és emberek vesztek el mindörökre. Talán az egész az Ő hibája volt amikor olyasvalamit kért az embertől ami aztán egy teljesen új ösvényre terelte a Háborút és az valóban véres és kegyetlen lett. Talán mindez csak valami töredéke egy nagyobb Tervnek…

A reggel már a múlté, most a doktornő irodájában állva tűnődsz azon, hogy mi mit jelenthet, de ennek nagy része Jayr öröksége, hiszen Enethiel nem Lammasu vagy Neberu. Nagy hasznát veheti mindazon segítségnek ami visszamaradt és most utat mutat, de azért vannak hiányosságok amik akár tévútra is vezethetnek. Az egész, a berendezéstől a kilátásig mind-mind elárulhatna valamit, ha valóban a tulajdonos személyiségét tükrözi.

Az, hogy az orvos a közlekedés vagy más ok miatt késik, nem derül ki, mert te beléphettél és odabent körülnézhettél, leülhettél – pontosan időben. Az elképzelés megfelel a valóságnak, mert amikor helyet foglalsz, akkor kezed a karfát éri, egy pontosan olyan asztal emelkedik ki ott, amit eddig csak a helyének véltél. Úgy tűnik, hogy akad még egy két gomb ott, ahol ezt találtad, de mielőtt körülnézhetnél

Doktornő /Görög/ Jó reggelt Eisenberg úr! – köszöntenek, majd bezárják az ajtót – Ne álljon fel, maradjon csak nyugodtan – és helyet foglalnak a kanapén, egy pici jegyzetfüzettel – Köszönöm, hogy pontos volt! A nevem Doktor Psykhe Vardalos, de ha segít, akkor szólítson úgy, ahogy könnyebb-helyesnek véli!

A kép, ami korábban szinte megszédíthetett vagy legalábbis lekötötte a figyelmedet, most a perifériádra került, míg a növények veled szemben folyamatosan emlékeztetnek a tegnap este történtekre. A Doktor… nő. Hosszú haja van, ami láthatóan ápol, ugyanakkor olyan hatást kelt, mintha számtalan pókhálószál lenne egymás mellett, ami pókselyemként simul a vállára és még tovább.

A tekintete élénken ragyog, intelligenciáról árulkodik és arcvonásai nemességet sugároznak, amihez kecses testtartása társul. Viselete a megkövetelt elegáns, de még ez is nehezen leplezi dús – talán nem természetes - idomai miatt érezhető bujaságot. Valahogy inkább lehetne elképzelni egy felnőtt film forgatáson vagy kiállításon ahol a szép hölgyekkel díszítik az eladni kívánt terméket…

Doktornő /Görög/ Feldúltnak látszol – mondja halkan, baráti hangszínnel, talán nyugtatóan is hat, de együtt-érzően mindenképp

[Dierol]

Enethiel

A Lázadás... ebben a Teremtő is nyakig benne volt. Ő hozta létre azokat a körülményeket, teremtette meg a résztvevőket, és határozta meg a játékszabályokat, amelyek a Lázadásig és a Háborúig vezetett. Mintha egy nagy - s embertelen - kísérlet alanyai lennénk, ahol a Teremtő a kutató, és távolról figyeli az eseményeket, és csak jegyzetel. Vagy ha nincs szerencsénk, elégedetten és betegen vihog a sarokban, látván az eredményeket. Egyetlen dologban vagyok biztos - olyan értékrend mentén cselekszik, amely igen távol van az enyémtől - és ha teljes egészében ismerném, nem igazán örülnék neki...
A kiemelkedő asztalra rácsodálkozok, hogy milyen vastag is lehet itt a födém. De ez nem akasztana meg, hogy a karfa többi gombját is közelebbről tanulmányozzam - ehhez a doktornő hangjára van szükség.

Érdeklődve fordulok az érkező fele, és a megjelenéséra csodálkoznék, de valami egyből elvonja a figyelmemet - a bemutatkozása. Psykhe... a név volt előbb, vagy a hivatás? Apró vészcsengő figyelmeztet, hogy jó lesz figyelni. Az ilyen "véletlen" párhuzamok vonzzák a Bukottakat. A kissé kényelmetlen érzést a fotelban egy apró helyezkedéssel próbálom meg feloldani. A javaslatra csak biccentek - a továbbiakban maradok a doktornő megszólításnál. Így legalább megmarad az a jelképes határvonal kettőnk közt, ami emlékeztet, hogy miért is vagyok itt. S hogy nem óhajtok mindent elmesélni magamról. Egy-két másodpercig csendben szemlélem - ide nem illő módon azt nézem, hogy vajon van-e nyoma ajakfeltöltésnek, aztán újabb meglepetés ér - a doktornő az eddigi magázódást gyorsan lecseréli tegeződésre. Lélekben vállat vonok - nekem így is megfelel.
/Görög/ Az alaphelyzet az, hogy nem önszántamból jöttem, és az itt kiállított vélemény befolyásolja a közeljövő eseményeit. Ez már alapjáraton némi stresszt okoz. Másrészt tegnap este összefutottam egy kissé kapatos nagydarab barommal, aki nagyon viccesnek gondolta, ha feltörli velem a járdát a "megvagy zsarukám" szöveggel. Csak azért nem esett nagyobb bajom, mert nem akart bántani. Ettől függetlenül elég megalázó volt. Viszont tovább gondolva a lehetőségeket, mi lett volna akkor, ha tényleg ártani akar? Akkor most nem beszélgetünk, pedig a tegnapi eredményeim alapján jó formában vagyok. Vagy ha nem nekem, hanem a környezetemből valakinek akarna ártani a foglalkozásom miatt, azt hogy tudnám megakadályozni? Mert az rendben van, hogy én vállalom a kockázatot - de a hozzám közel állókkal mi van? - szegezem neki a kérdést. Ennél többet nem szándékozom elárulni neki a számtalan problémám közül, hiszen nem is ismerem - semmit nem tudok róla, meg nem is rá tartozik.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

Miközben várakozol, a gondolataid szabadon szárnyalnak, a szabadság édes ízétől mámorosan repíthetnek téged a legvadabb és regényesebb tájakra, ahol olyan elméleteket találhatsz amilyeneket szeretnél. Az igazság… az más kérdés. Ahogyan az asztal is, ami nem túl magas, pont annyira csupán, hogy kényelmesen letehessen rá az ember bármit amit kíván, esetünkben akár egy jegyzetfüzetet vagy rosszabb esetben – az etikett szerint – a lábát.

Nem teljesen tértél vissza a korábbi világból és meghozod a magad döntéseid, amik bár elméletiek, ugyanakkor elég határozottak, hogy egy konkrét kép kezdjen el kialakulni. Ezek között az is szerepelhet, hogy talán pont egy testvéreddel ülsz szemben és egymásról az igazságot mit sejtve járjátok körkörös táncotokat. Mikor megmozdulsz és helyezkedsz picit, úgy véled figyeltek, de nem tudod biztosan, hogy csak kíváncsiak voltak e arra mi történt vagy valamit sejtenek a pillanatnyi gondolataid okán.

Az bizonyos, hogy a Doktornő megszólítással elégedett – a mosolya szerint – de ettől eltekintve nem tudsz mást felfedezni rajta, ahogyan az ajkai is természetesen nagynak tűnnek, melyek egy férfira gyakorolt hatásai okán kellő elterelésül szolgálhatnak… míg te ragaszkodtál volna a távolsághoz, addig úgy tűnik, hogy a veled szemben ülő valahogy átérzi a feszült helyzetedet és ahogyan egy nő a sebesült férfi látványára reagál…

Doktornő /Görög/ S mit gondolsz, mi okozza az erőtlenséget? – teljesen őszintének tűnik, érdeklődőnek, míg a kérdésedre a válasz picit késik

[Dierol]

Enethiel


Miközben várom a választ, tűnődve szemlélem - a domborulatai ugyan vonzzák a szemet, és szenvedélyes gondolatokat ébreszthetnek, de szende arckifejezése, testtartása, a dekoltázs hiánya valamint az ezen az éghajlaton szokatlanul világos bőr törékenynek, visszahúzódónak mutatja akitől mindez igen távol áll. Ha nem beszél, tipikusan szobor-szép. Leginkább talán egy felnőtt méretű babára emlékeztet, amire inkább vigyázni kell nehogy megsérüljön. Ez viszont felettébb vágycsökkentő, ahogy a helyzet is az. Ezért aztán nem is túl nehéz arra figyelni, hogy mit mond. Pontosabban kérdez.
/Görög/ Okozza?? - kérdezek vissza - Akkor és ott vagy negyven kilónyi izommal voltam lemaradva. Ha pedig az a kérdés, hogy miért érzem magam sebezhetőnek, akkor a válasz azért, mert a tegnapi eset bebizonyította, hogy az vagyok. Már ha erre volt kíváncsi - válaszolom, mivel eléggé furcsán tette fel a kérdést.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 25. – 5. nap
Vasárnap – Kora délelőtt

Egy darabig csend ül a helyiségre, a szobára, ahol tűnődve szemlélsz, s mint ilyen úgy tűnik addig tart, amíg meg nem töröd. A különös szépség sokban emlékeztet téged valakire, akit csak nem oly rég ismertél meg. Egyetlen apró, de talán annál jelentősebb különbség van, hogy a Doktornőből nem árad végtelen szomorúság, sokkal inkább olyan érzésed van, hogy a figyelme osztatlan és valódi érdeklődést látsz az arcán, olyasvalamit, amit te a tükörben fedeztél fel:

Segíteni akarást.

Doktornő /Görög/ Minden ok és okozat összefüggése – említi meg halkan, de aztán bólint, hogy tökéletesen érti, amit mondtál – S ez az illető elárult bármit a szándékáról vagy arról, hogy a (közel) jövőben is kíván e hasonló tettekkel élni?