-Mesélj!
-Először tíz jószágom tűnt el, aztat hittem én hogy elkóborótak. Ám estére valamennyien mögtértek. Másnap éjcaka, nagy szél támadt, de néhány szemhunyás múlva, elapadt. Eko' a hódat egy sötét árny takarta be, és mintha láttam vóna egy madarat, vagy mi a csudát... A szörny akkora vót, mint egy ökör. Hirtelen megindú't felém, amitő én eszeveszett rohanásnak eredtem, hátra nem mertem nézni én, sőt félelmembe egészen a nagy tőgyig jutottam. Még aztat is megmásztam -közli büszkén a göndörhajú- azonba' a lábasok fele odalett, én, ebbű' csupán a visításokat hallottam, de mikó' megszámótam, mán csak fele volt mög. Azóta az éjcaka óta, a tollasrém a tanyámat is megta'náta, Az összes jószágom legyilkó'ta... Ha tudná' segíteni nem lönnék hálátlan...
A ifjú gyorsan előadja gondját a fogadósnak, ám a helyőrséghez hasonlóan, ő is csak hümmögni tud, mivel Kassan ibn Husszir Semmar sosem forgatott fegyvert. A maga ötvennéhány évével, pedig már igencsak ki öregedett ebből a szakmából. A juhász meg sem várja a csapos válaszát. Felhajtja sörét, majd előkotor 10 rezet, amit átad a fogadósnak.
- Most mögyök hátha tanálok valakit aki segít. - böki a fiatal, Semmar felé