Enethiel
A fájdalom távoztával új vendég érkezik - a szégyenérzet. Magamra pazarlom azt a hatalmat, melyet inkább másokra kéne! Futólag ugyan eszembe ötlik, hogy mit is fogok csinálni, ha végleg elenyészik, hiszen a Teremtő már érezhetően nem hisz bennem - és más sem. Ez talán gyorsan orvosolható lenne, ha felfedném magam valaki előtt? De ez nem tűnik túl kíméletes megoldásnak - így el is vetem egyből az ötletet. Az emberek egy jó része nem hisz semmiben, és kérdés, hogy én velük mihez is kezdhetnék? Alighanem azt, amit a doktornőnél - semmit. Aki pedig hisz valamiben - nos, annak sem dönthetem romba a hitét csak azért, hogy nekem jó legyen. Mostanában okoztam már elég kárt, és ennek egy részét még ma szeretném részben orvosolni! Ha meg végleg elfogy az erőm? Előfordulhat, de ennek a kérdésnek nem szabad, hogy befolyásolja a döntéseimet!
Eszembe jut, hogy esetleg magamnak köszönhetem, hogy a csuhás meglátogatott. Annak, hogy elárultam az igazat. Ám ha így is van, most sem tennék másképp. Elmondhatom, hogy ezt a döntésemet nem bántam meg. Persze ez lehet, hogy csak időleges állapot, és vasárnap már nem így fogom gondolni. De addig mindenkinek jobb, ha azt a magyarázatot fogadom el, hogy a pap nem szándékosan ártott nekem. Abba bele sem szeretnék gondolni, hogy mi történik majd ha mégis kiderül - tévedtem.
Bőven vannak kérdések, amelyekre az idő adja meg a választ. Van amelyik fontosabbnak tűnik, és van amelyik csak érdekesnek - mint például az, hogy miért nem hallottam, hogy Sybil kiadta a nevem? Nem haragszom rá, mivel tudom, hogy csak jót akart. És hát az a pokolba vezető út mint tudjuk...
Amíg a mosógépem végzi a dolgát, én is azt próbálom. Leadom a kérvényt, mely kellemetlenül emlékeztet rá - ebben az ügyben még sehol nem tartok. S ezzel a nagyszerű húzásommal még inkább kitoltam a munkakezdésem határidejét - no meg a pénzügyeim helyrezökkenését. Lassan a nyakamon az új hónap, az új számlákkal, lakbérrel és mindennapos kiadásokkal. Ha nem akarok nagyon megcsúszni, már a héten munkába kellene állnom!
Ez sem akadályoz meg abban, hogy virágot vegyek, és elhelyezzem azt a többi között a kórházi ágy melletti asztalon. Nem akarom felkelteni - pár másodpercig csak bűntudatosan nézem, végül megérintem a kezét
/Görög/ Sajnálom - suttogom, noha csak szavakkal nem lehet meg nem történtté tenni a dolgokat, bármennyire is szeretném. Ahogy megszabadítani a testét romboló mérgektől is, de be kell, hogy lássam - a kezelés nyomait nem lenne olyan könnyű nyom nélkül eltüntetnem, mert zuhany alá mégsem vihetem. Ha pedig valaki közben rajtakap... Így szomorúan belátom, hogy mostanában már amúgy is bőven van vaj a fülem mögött, hogy ne tudjam kimagyarázni. Ezért azt próbálom gyógyító energiákkal helyrehozni, meggyógyítani, amit lehet, hogy utána ugyanolyan csendben távozzak, mint ahogy érkeztem.
Az előtéren most könnyebben jutok át - nincs senki, aki miatt úgy éreztem volna, hogy meg kell állnom segíteni, mert látszólag jelenleg az orvosok a helyzet urai. Cyrus szokatlan módon s helyen fogad - a folyosón. Láthatólag nagyon foglalkoztatja valami, de ahogy belekezd, nem várt dolgot tudok meg. Morana dolgozhat, én meg még mindig orvoshoz kell, hogy járjak? Kissé savanyú a szőlő, de erről most én tehetek.
/Görög/ Thana dolgozik? - kérdezek rá kissé irigykedve. De nem is kell megerősítenie, mert a leírás rá vall.
/Görög/ Azt hiszem, hogy lemondhatsz a hangos zenéről - jegyzem meg, és még hozzá teszem
/Görög/ Nem az a viccelődős fajta - nem mintha Cyrus feltehetőleg nem vette volna észre.
/Görög/ Ha itt van, akkor majd beszélnem kell vele, de addig amíg beengednek - neked melyik nap jó a holnapin kívül, hogy átruccanjunk a pékségbe? - érdeklődőm, s hagyom, hogy ha akarja kipanaszkodja magát.
Amikor viszont már ismét szabad a bejárás, megyek Cyrus után, és köszönök Moranának
/Görög/Szia! Örömmel látom, hogy téged hamarabb visszaengedtek a munkába! - kezdek bele - Van egy-két perced, hogy elraboljalak Cyrustól? Van néhány érdekes hírem - vetem fel, hogy mit is szeretnék. Kissé odébb sétálunk, és halkabban elárulom neki
/Görög/ Az elmúlt napokban volt néhány érdekes találkozásom, és azt kell hogy mondjam, igazad volt! Jobb, ha meghúzom magam, és kerülöm a feltűnést! Otthon gyakoroltam, amikor az ablakon át beugrott hozzám a vesémre egy Leonidas nevű Rabisu bolhazsák. Semmit nem tudtam tenni ellene. A következő nap a kezelőorvosomról, Psykhe Vardalosról kiderült, hogy valaki patronálja, és könyékig turkálna a kis titkaimban, de ő ennél többet nem árult el. A dolog elég rosszul érintett, és utána majdnem ide juttattam az egyik kollégát, aki nem tehetett semmiről - sóhajtok fel.
/Görög/Egyáltalán nem vagyok büszke magamra... Viszont Eginán találkoztam Théával, aki talán az utolsó "papnője" a sziget istennőjének. Van egy ógörög verse, amit szeretne lefordíttatni. Feltehetőleg te beszéled az eredeti nyelvet. Ha hajlandó lennél élőszóban lefordítani neki, nagy örömet okoznál neki. Ha pedig nem - vonom meg a vállam - majd kimentelek, hogy sok dolgod van. Mondjuk én is szívesen megtanulnám újra amit elfelejtettem - teszem hozzá, és folytatom
/Görög/ A legfontosabb pedig a mai nap történt. Meglátogatott egy pap, Gabriel atya - húzom el a számat a névre - hamar lelépett, de az ott hagyott kilöttyent csapvíz majdnem csontig marta a húst az ujjaimon. A helyi templomban szolgál, de jobb ha vele is vigyázol! Nem tudom, hogy mit tud ez az új vallás, de veszélyes lehet ránk! - osztom meg a konklúziómat vele.
Végezetül elbúcsúzom tőlük, és a könyvesbolt fele veszem az irányt, hogy megvegyem az első kötetet, ami a listámon van. Utána beszerzem holnapra a gumibogyó szörpöt, és a szerzeményeimmel hazatérek. Lepakolok, kiteregetek. Ezzel végezvén biciklire ülök,és a közeli nagyobb péküzemeket körbejárom, hogy éjszakai műszakra keresnek-e kisegítő személyzetet? Mert jövő hét hétfőtől igencsak valószínű, hogy pár hétig szívesen vállalnék fizikai munkát...