Kereslet és Kínálat

[Pappskalle]

"Minden nap változtatunk a világon. De ahhoz, hogy úgy változtassuk meg a világot, hogy az érjen is valamit több időbe telik, mint amivel a legtöbb ember rendelkezik. Sosem egyszerre történik. Lassú. Módszeres. Kimerítő. Nem mindannyiunknak van gyomra hozzá."

- Elliot Anderson: Mr. Robot -

[Pappskalle]

2013. Október 25. péntek, délután 11:53
Union Passenger Terminal,
New Orleans, Louisiana

Befut a vonatod végre New Orleansbe, száműzetésed célállomására, ahol az elkövetkező időszakot fogod tölteni mestered, Adad Zoabi utasítására, és közbenjárásával.

Tetteid kapcsán durvább büntetést érdemelnél még úgy is, hogy az Akashayana nem igazán bünteti a tanoncait, bár a másik oldalról nézve, aki fizikai edzéseken keresztül tanul, annak maga az oktatás egyfajta büntetés úgy, hogy nem szolgált meg érte, végül is minden nézőpont kérdése. Ez bár köztudott az Akashayanak esetében, attól még más Tradíciók máshogy látják a helyzetet, és pillanatnyilag George Arkwright bani Albireo kezében volt a döntés, lévén a Tradíciók belső rendőrségének egyik tagja, és az ő javaslata az elzárásod lett volna egy horizont-tartományba, hogy ne árthass addig senkinek, amíg meg nem tanulod a leckét, és rá nem jössz, hogy hol szúrtad el. Zoabi mester elmagyarázta neked az ítélet meghozatalát követően, hogy Arkwright túlságosan is elővigyázatos, és szigorú, mert bár kétségkívül nem egy pozitív cselekedet valakinek úgy adni meg az utolsó löketet feleszmélése előtt, hogy utána ne a Kiteljesedés, hanem a Beteljesedés útján induljon el, de aki annyira nem jártas a karma megfigyelésében, az nem is igazán számíthatja ezt ki előre. Az elméleteivel gond van, és ezért még tanulnia kell, de ha nem gyakorol, akkor nem is fog neki soha sikerülni az elmélet gyakorlatba való áthelyezése, ezért Zoabi mester afféle "szobafogságot" javasolt inkább, melynek részleteit te is megtudtad később, és tényleg inkább "szobafogságról" van szó, mintsem szabadon engedésről, hogy ne legyél szem előtt. Ha utóbbi lenne, akkor valszeg egy kis falvacskába helyeznek el, és feltehetőleg Akashayana területre, amiből túl sok éppenséggel nincs az Egyesült Államok területén, következésképp egy másik földrészre kerültél volna.

A magyarázatban szerepelt, hogy azért kerültél New Orleans területére, mert nemhogy Akashayana nem található e környéken (Texas, Louisiana, Alabama), de a három legerősebb Tradíció az Álomszólók, a Chakravanti, illetőleg az Extatikus, és feltehetőleg ezért egyezett bele ebbe Arkwright, mert az Albireo, a Tradíciók belső rendőrsége a Chakravanti tagja, így pedig szem előtt leszel számukra, és túl nagy galibát nem követhetsz el a témában újra, ha meg mégis sikerül, akkor Arkwright már melegíti is elő számodra az általa említett horizont-tartományi zárkát. A helyzet nem rózsás, hisz meg kell mutatnod Arkwrightnak, hogy megtanultad a leckét, sőt a következő esetnél képes vagy figyelembe venni a számodra eddig nem ismert változót, a karmát, amivel az Akashayana nem túlzottan foglalkozik, bár Zoabi mester mivel hozzád hasonlóan nem szokványos Akashayana, így ismeri ezt az ösvényt, ellenben nem lehet veled, nem foghatja a kezedet ebben az ügyben, itt neked kell a témában dűlőre jutni, viszont bármi is történik veled, az ő hírnevén esik csorba, hisz távollétedben ő tartja az arcát a tanács, és legfőképp Arkwright irányába, tehát azt is meg kell mutatnod, hogy büszke lehet rád, és nem csak megtanultad a leckét, de szélesítetted ismereteidet is. Zoabi mester szerint a probléma nem annyira egyszerű, hogy elég odafigyelni a karma változójára, de azt egy bizonyos elmélet szerint kell tenni, és a buddhista alapok nem bizonyultak elegendőnek részedről, hogy Christopher Garland elméje feleszmélését követően ne azonnal Narakába kerüljön, hanem esélye legyen önmagának eldönteni, hogy merre kíván tovább indulni. Mivel Narakába került, ezért te még győzködted magad, hogy meg lehet menteni, vissza lehet vezetni a Nirvanába tartó ösvényre, de sajnos semmilyen ötleted nem volt a megfelelő módra, és bár próbálkoztál vele, hogy tanítványodul fogadd, és vezetgesd, de 24/7 nem lehettél vele, és Christopher egy szerdai nap folyamán végzett három szomszédoddal, majd elmenekült a helyszínről, a szomszédok minden külsérelmi nyom ellenére voltak halottak, a vér, amit a helyszínen találtál később kiderült, hogy Christopheré.

Az ítélet kihirdetésekor tudtad meg Arkwrighttól, hogy Christopher problémáját időközben megoldották, ami röviden annyit jelentett, hogy nem igazán van már az élők sorában. Zoabi mester is erről nyilatkozott, hogy eddig igen kevés feleszméltnek sikerült visszajutnia Narakából, mert ha a "végtelen tenger sötét, akkor nincs lámpás, mely utat mutathatna" gondolt itt a tudatalattira, és arra, hogy a Narakában rekedtnek saját magának kell eldöntenie, hogy ki akar onnan jutni, és ha ő nem lát, az utolsó lámpa pislákolása is elhalt, akkor ott tényleg nincs más hátra, mint elvarrni a szálakat. Ezt normális esetben a Shi-Ren teszi, de az Egyesült Államok területén oly kevés tagjuk van, mint az Akashayana más frakcióinak, kivéve persze a Li-Hai alfrakcióit, így a Chakravanti gondoskodik eme esetekről rendszerint. Szóval most Chakravanti felügyelet alatt kell kiszélesítsd az elméleteid, a buddhizmust meg kell támogasd valami mással, és rá kell jöjjél, hogy miként is szemlélhető a karma, hogy a következő esetedet megfelelő módon vezesd a fény felé. Arkwright üzenetet küldött New Orleansba a Tradíciója tagjainak, hogy ismertesse velük személyedet, így alapból kellemetlen számodra, hogy egy olyan helyre jössz, ahol már az egyik legerősebb Tradíciónak a bögyében vagy, de talán, ha elegendő pozitívumot teszel le itt az asztalra, rájössz, hogy mely lépésnél szúrtad el, és kiszélesíted az ismereteidet, akkor itt látva ezt Arkwright is megkapja a hírt, és bár a tetteidet nem felejtik el, de a pozitívumok túlsúlyba kerülnek, és az az egyetlen "félrelépés", ha nem is felejtődik el, de legalább háttérbe kerül.

Leszállsz a vonatról, és konstatálod azonnal a friss levegő mély beszippantásával, hogy itt így Október vége felé sokkal melegebb van, mint az Egyesült Államok más részén, főleg a keleti parton, nem beszélve az északon fekvő városokról. Úgyhogy a kabátra egyáltalán nem lesz még szükséged az elkövetkező napokban, lévén időjárás jelentést is néztél, mert minél többet tud az ember, annál kevesebb hibát vét, és a fene tudja, hogy mennyi időt kell eltöltsél ebben a városban, mely a többi államban, de még a tengerentúlon is híres a jazz/blues zenéiről, a márciusi Mardi Gras karneváljáról, továbbá az ételeiről és a créole nyelvjárásról, amit errefelé beszélnek, ezeken kívül pedig a rosszabb nyelvek a voodoo szárazföldi központjának nevezik, amiben a három itteni legerősebb Tradíció okán lehet valami.
Ki kell találjad megannyi gondod mellett, hogy hol fogsz aludni, mi az, amit meg tudsz engedni magadnak, és ha sokáig itt kell legyél, akkor mivel is fogod a pénzedet keresni? Ha visszatérnél a régi kerékvágásba, akkor bizonyára gyorsan megszednéd magad, de éppen azért vagy itt, hogy újítsál elveiden, tudásodon, lehet így eme rég magad mögött hagyott életmódot sem kellene visszahozni...

Az állomásról felnézve az égre a "forróság" egyik okát is megpillantod, csak úgy ragyogja be a teret a Nap. Feltehetőleg ennek is kiváltképp örülnek az emberek az állomáson, akik várnak valakire, vagy éppenséggel veled együtt szállnak le a vonatról. Mindenesetre derűs a hangulat, és ahogy egy nagyvárosban lenni szokás, a multikulturalitásért sem kell a szomszédba menni, van itt mindenféle ember, de főként lezserül, és majdnem egy szál, világos színekkel tarkított ingbe öltözött férfiakat és nőket pillantasz meg szerte-széjjel, ők feltehetően helyiek, míg akik nagyobb kofferokkal, hátizsákkal szállnak le a vonatról, és arra fel, azok turisták. Hallottad is többször, hogy a városban annyi látványosság van mind az 5 érzékszerv számára, hogy tömegével járnak ide még a tengerentúlról is, nemhogy más államok városaiból. Általában a Mardi Gras karnevál környékén többen vannak, legalább is a neten látott képek alapján, de most is dögivel található ember itt. Kifelé menet le is kapsz egy újságos standról pár szórólapot, és ezekből azt is megtudod, hogy a holnapi nap folyamán, szombaton a Krewe of Boo nevezetű New Orleans külön bejáratú Halloween karneválja kerül megrendezésre, és ugyanazok rendezik, mint Március környékén a világhírű Mardi Gras karnevált, szóval nagy buli várható, annyi bizonyos. Addig viszont a terepet mindenképpen érdemes felmérni, melyre többféle ok is van, az egész végül is csak rajtad áll.

[SentinelWex]

Alan egyetlen nagyobb táskával a kezében száll le a vonatról és kissé letaglózva érzi magát a pályaudvar színkavalkádjától illetve az érzékekkel felfogható ingerek halmazától. Bátortalan léptekkel távolodik el a vonattól, bárki, aki ránéz, könnyedén megállapíthatja, hogy céltalanul sodródik a tömeggel. Néha meg-meg áll, hogy elolvasson egy plakátot vagy épp megnézze a pályaudvaron szétszórt videohirdetések egyikét, mint ha útmutatást várna ezektől a dolgoktól. Tekintetével követi a boldog apukát, aki vélhetően hosszú idő után ismét a családjával lehet, az egymás karjaiba fonódó szerelmeseket, akik forró csókjaikkal adják a másik tudtára, mennyire is hiányolták őket. Elhalad a taxisok csoportja mellett, akik névtáblákkal a kezükben várják azokat, akik korábban megrendelték és kifizették a szolgáltatást. Megannyi ember veszi körül, ő mégis egyedül van. Rá nem vár senki. Megszokhatta volna már az érzést.

Áthalad a pályaudvar kapuján, ahol jegyét még egyszer utoljára ellenőrzik, majd leül a pályaudvar előtti padok egyikén. Táskáját maga mellé teszi, egyik kezével átkarolja és kissé rá dől. Szemét becsukva éli meg, ahogy a napsugarak lágyan cirógatják arcát. Fejében a tanács ítélete és Christopher jár. Sokszor végiggondolta már, hogy mit kellett volna másképp csinálnia. Próbált meditálni, hogy a válaszra leljen, próbált testét a végletekig megterhelve válaszok után kutatni, de nem járt sikerrel. Talán New Orleansban megérti majd a dolgok miértjeit.

Amikor kinyitotta a szemét, különös dologra lett figyelmes. A nap már nem járt olyan magasan - egy, két órája ülhetett már a padon? -, a sugarait pedig épp egy apró felhő fogta fel. Életében sokadjára megint mindent elölről kellett kezdenie. Nem sok megtakarítása van, félretett pénzét pedig könnyen felélheti, ha nem keres valamilyen normális, hétköznapi munkát. Erről eszébe jutott egy tanmese, amit korábban hallott: volt egyszer egy tábornok, aki ellenfeleit úgy akarta kiismerni, hogy a nép között elrejtőzve, hétköznapi emberekkel találkozott és dolgozott együtt. Miután a bizalmukba fogadták, könnyedén kipuhatolta, mi motiválja őket és mi ad erőt nekik. S mivel a kardot kapára cserélte, ő maga is sokkal több lett a megtapasztalásoknak köszönhetően.

Vajon mit tartogat neki a kerék? Úgy döntött, hogy egyetlen percet sem akar elpazarolni. Légzését rendezve ismét becsukta a szemét és elméjét megnyitotta az őt körülvevő tudathullámoknak. Kíváncsian várta, hogy milyen impulzusok érik majd, ami segít neki megtenni új életének első lépéseit.

[Pappskalle]

2013. Október 25. péntek, délután 13:01
Union Passenger Terminal,
New Orleans, Louisiana

A jegyed másodszori leellenőrzése után kiléptél a taxisok közé, visszanéztél még a kapura, ami a vágányokhoz vezet, és furcsa érzés kerített hatalmába, mintha fordítva történt volna, mintha a taxisok előbb jöttek volna, és utána ellenőrizték le a jegyedet, de hát a saját szemed csak nem fog megcsalni, vagy mégis? Nem is nagyon figyeltél talán a környezetedre? Keresed a padot, amire le akarnál ülni odakint, de nem hogy pad nincs, viszont császkáló emberek sem, az egész hely egy kietlen betondzsungel, nem olyan, mint ahogy a szórólapok, vagy az internet leírják, de az is igaz, hogy egyik sem említi a város pályaudvar részét, magas épületek szanaszét, és bár járda van, de senki sem használja, csak égeti el a olajat, amit valahonnan a világ másik végéből hozatnak, és amiért annyira sok háborút vívnak emberekkel, akik azt sem értik, hogy mi köze van az olajnak a nyugati demokráciához.

Magad sem tudod mennyi ideig állsz ugyanazon a ponton, de végül csak megmozdítod előbb a fejed, s arrafelé fordítod, ahonnan azt hallod, hogy - MÁSHOL BÁMÉSZKODJÁ' PÖCSÖG - valami nagyobb darab, feltehetőleg reggel, délben, este hamburgert étkező szalmakalapos, hawaii inges turistától, aki majdnem beléd jött, de pont elfordultál bámészkodásod alatt, és így került közétek 1 darab szerencsés centiméter. Az emberek csak úgy özönlenek ki a vasútállomásról, ki taxiba ül, kire pedig várnak, van pedig aki a saját autójába száll, és hajt el a közeli hatalmas parkolóból. Van ugyan egy kisebb park az állomás előtt, zöld is, fa is van rajta, meg bokor, de pad nincs, egy széles kövezett járdaszakasz szeli ketté. Impozáns, ahogy egyes művészek mondanák, akik festményeit néha meglovasítottad, mikor konstatáltad, hogy a kassza üres, szép summát kaptál értük, csak az a végeláthatatlan idő, amit az alkudozással töltöttél valahogy nem érte meg. Eme impozáns park ott áll előtted, de hogy minek van itt, és mitől annyira zöld, hogy már kiesik a szemed, nem tudod, de inkább nem is akarsz foglalkozni vele, megfordulsz, pont kikerülsz egy terebélyes hölgyet megannyi csomagjával, aki szólna valamit hozzád, és azt morcos tekintettel, de te már nem hallod, és nem is vagy ott, a tökéletes védekezés módszerét választottad. Odabent a vágányok mellett, egyfajta hatalmas váróteremben, amit nem csak erre, de a vonatok indulását és érkezését jelző elektronikus táblák megjelenítésére, és étkezésre meg miegymásra használnak az emberek, ott keresel egy padot, mert itt van, és itt le is ülsz rá.

Végiggondolod az életed, végiggondolod a kietlenséget, a szórólapok illúzióját, az ítéletet, és azt, amiért kaptad, de ha itt feladnád, akkor igazság szerint már régen fel kellett volna adjad, és így már régen el kellett volna, hogy kapjanak abban az életedben, ami a Kerék korábbi pontján volt található, amiből te magad léptél tovább. Sokan maradtak abban, sokakat el is kaptak, ismertél is párat közülük, de nem látogattad meg őket a sitten, minek is? A kölcsönösség elve régen teljesült, segítettetek egymásnak, de ők nem akartak tovább lépni, te igen, no meg a tolvajbecsület szép idea, de sok köze a valósághoz nincs, köptek volna a szabadulás reményében, amit úgysem kapnak meg.

Elmerülsz most végül gondolataidban, még mélyebbre kerülve bennük, oly mélyre, hogy már alig választanak el megélt élményeid mások megélt élményeitől, máskor valahogy gyorsabban találtad meg a közös pontot másokkal, most hagytad, hogy sodródj az árral, és nem kerested meg a biztos szikladarabot a hullámzó tó közepén. Meglett végül, mert meg kell lennie, de most máshol volt, és úgy lett meg, hogy majdnem felbuktál benne, nem pedig hirtelen letetted a lábad, ahogy szoktad, és ott volt, ez a te döntésed volt, ahogy a tovább lépés is. Egy vagy a tóval, és az eső is elered, te pedig várod a nagyobb esőcseppeket, amik visszhangot vernek a tó csendjébe, amik nagyobb csobbanása okán a víz felfelé is ugrik picit, sőt jobban az apróbb cseppeknél.

Korábban is hallottál róla, hogy New Orleans egy varázslatos város, de sosem gondoltad mindezt abban az értelemben, ahogy azt most érzékeled, hisz körülötted több nagyobb csobbanás is történik, míg maga a víztükör a 3 általad ismert skála közül a stabilitással és a változással függ össze, a változás gyengébb, olyan 2-es, a stabilitás erősebb, 4-es. A stabilitás kapcsán az utazás, a biztonság, a türelem és a kiszámíthatóság kerülnek előtérbe, míg a változás kapcsán a remény, a szomorúság, a nyughatatlanság, a bizonytalanság és az öröm. A szintén 1-5-ös hármas skálán mért csobbanás esetében találkozol 1-3-ig többfélével is, többnyire kapcsoltan kerülnek elő, így jön például egy 2-es stabil fénytelen mellett egy 3-as elmúlóhoz kapcsolt felépülő, egy 3-as stabil sikereshez kapcsolt 1-es változó csúszós, egy 3-as elmúló művészihez kapcsolt 3-as stabil raktározó, egy 1-es stabil átlagos mellett egy 1-es stabil értéktelen továbbá egy 1-es elmúló poros, ezeken kívül egy 1-es elmúló felemésztőhöz kapcsolt 1-es stabil útmutató, egy 2-es változó csendeshez kapcsolt 2-es változó utazó, egy 2-es változó ingerlékeny, egy 1-es stabil fájdalmashoz kapcsolt 1-es reménykedő, egy 3-as stabil időtlen, egy 1-es elmúló gyengélkedő, egy 1-es változó feminin, és egy 1-es stabil örömteli.

Ezek mellett figyelsz fel még 3-asokra, melyek egymás után sorakoznak fel, szinte alig tudod nyomon követni őket. A nagyobb vízcseppek egyike sem azt az erős kékséget mutatja, ami minden emberben ugyanolyan, még a tiedben is, egyszer sikerült saját magad is megfigyelned, de ez nehezebb volt, mint másokat, és csupán egy pillanat volt. Ezek némelyike haloványabb, áttetszőbb, és van közöttük pár, ami szinte vakító színezettel rendelkezik, azaz egyikben túl sok, a másikban túl kevés van abból, amiből minden emberben van, semmi másra nem tudsz hirtelen asszociálni, csak a chi-re, avagy az életenergiára. Az egész most is csupán egy pillanat műve, de amennyit közülük össze tudsz számolni, az 8 személy. Mind 3-as erősségűnek tűnik a 3 különböző skálán egyszerre, a halovány, áttetsző cseppekhez leginkább a foszló érzést tudod kapcsolni, majd egy kisebb vibrálást követően erős színezetűek lesznek, és alakulóvá válnak, de ugyanakkor fura is az egész számodra, hisz a csobbanást követően a víz nem oszlik szét, abban a gödörben marad, a csobbanás pillanatában, és ebbe belepillantva a horgonyzott érzés kerít hatalmába, mintha csak bedobták volna melléjük a vasmacskát. A vibrálással hol a foszló, hol a alakuló kerekedik felül, így néha egyik 2-es, és a másik 3-as, illetőleg vica versa, a horgonyzott viszont stabil marad. Mikor kijössz a transzból, és körülnézel, csupán ötleted van arra, hogy amit az imént tapasztaltál az kire illik rá, és kire nem, de koránt sincs annyi ember körülötted, mint akiket a csobbanások alatt láttál, egyesek a vonat irányába haladtak, egyesek kifelé a parkolóba, vannak, akik egy helyben állnak.

Ez a gond a pillanatnyi érzékeléssel, mondotta mindig Zoabi mester, a türelmetlenség hozza meg a döntést hozzá, és így elszalaszthatjuk a lényegeset. Lehetett valami a mester szavaiban, mert ha már leültél egy padra elmélkedni, sőt bámészkodni, akkor igazán hagyhattál volna magadnak időt. Most neked kell eldöntened ismételten a következő lépésedet, és hogy mit kezdesz ezzel a temérdek információval, amit alig 1 pillanat leforgása alatt szívtál magadba..?

[SentinelWex]

Alan ritkán folyamodik az efféle érzékeléshez, hiszen rövid idő alatt rengeteg inger éri, s ennyi információt még a legbölcsebbek is csak nehezen tudnak értelmezni. Most még sem látott más megoldást.

Az eleredő eső számos érzetet kelt benne is. Rövid gyermekkora alatt az esőhöz csak negatív dolgokat tudott társítani. Az esőben kevesebben jönnek el az előadásra. Eső után mindig szűkebben mértük az ételt. Az eső megmutatta, hogy a sátor tetején mennyi lyuk van már.

Kezdetben kissé furcsának találta, hogy amikor más szemmel tekint a világra, az információkat egy olyan csatorna továbbítja, amit ő negatív emlékekkel társított. Aztán megtanulta, hogy a dolgok képesek a megújulásra és az idők folyamán ölthetnek új alakot. Ez a gyerekkori emlék minden bizonnyal olyan erősen élt benne, hogy nem maradhatott sokáig a felszín alatt. S láss csodát, eső formájában kap útmutatást.

Az ingerek többségét fel sem sikerül fognia, de van pár, amire fogékonyabb. A szabály alól ő sem kivétel. Ha életed során korábban már megtapasztaltál valamit és később ismét szembe kerülsz vele, sokkal könnyebben teremtesz kapcsolatot.

Talán ezért történhetett, hogy figyelme mindössze két cseppre korlátozódott:
Az egyik egy alig észrevehető csepp volt, amelyre az 1-es elmúló felemésztőhöz kapcsolt 1-es stabil útmutató tulajdonság volt jellemző. Alan ismerősnek érezte, hogy milyen az, amikor valami belülről felemészt s ilyenkor gyakran megváltozik a szemléleted. S míg a saját akadályaidra nem mindig látsz megoldást, kiváló tanácsokkal láthatsz el másokat. Neki pedig pont ilyen útmutatásra volt szüksége.
A másik csepp, ami felkeltette az érdeklődését pedig egy stabil időtlen 3-as volt, elvégre megtanulta, hogy az idő kulcsfontosságú életünk során. Ha pedig valami időtlen, akkor az mindenképp figyelmet érdemel.

Amikor szemét kinyitja, lelkesen felkapja a táskáját és azon van, hogy a korábbi két esőcsepphez anyagi testet is társíthasson, amit megszólíthat vagy követhet.

[Pappskalle]

Gyorsan, míg a hatás tart, kinyitod a szemed, és mivel a hatás ideje alatt kiválasztottad a célt magadnak, így pontosan abba az irányba nézel, ahol ez a két esőcsepp található, minthogy egymás mellett érték el ugyanabban az időben a víz tükrét.

Két náladnál magasabb, fehér férfit veszel szemügyre, akik körül-belül 40 és 50 között lehetnek, az arcukat megviselte már az évek súlya, és mintha valamiféle sziklából vájták, faragták volna őket, annyira szögletes vonásokkal rendelkeznek. Mindkettő tagbaszakadt, vállas, izmos testalkattal rendelkezik, és e kiválóságukat csupán ruhájuk rejti véka alá, mely mindkettő esetében egy piszkosfehér, nyaknál kigombolt inget, illetőleg fekete hosszú nadrágot, és sötétbarna bőrcipőt jelent. Kettejük arcvonása néhol azért eltér, bizonyos, hogy nem testvérekről van szó, inkább csak azonos környéken felnőtt, azonos munkakörben dolgozó emberek lehetnek, akiknek a tevékenysége megköveteli a jó fizikai kondíciót. Szemük színét ugyan nem látod, de robusztus, lapos, széles orruk, és széles vékony szájuk, barázdált arcuk mellett a rövidre nyírt, világosbarna hajukat egyből ki tudod szúrni, talán egy árnyalatnyi különbség lehet kettejük hajkoronája között. További jellegzetességük, hogy kettejük között gurul egy kocsi, melyen számtalan, különböző méretű csomag található, vannak köztük nagyobb ládák, és kisebb kofferok is. Az egyikük tolja, a másikuk húzza ezt a kocsit, és mivel mindkettő kiváló fizikai erőnek örvend szemmértékkel nézve, ezért rögvest arra tudsz csak asszociálni, hogy e csomagok összessége biza nehéz.

[SentinelWex]

Miután kinyitja szemét, hogy a mentális képekhez a fizikai világ lenyomatát is hozzá tudja társítani, egy kicsit meglepődik. Valamiért nem ilyen kinézetű emberekre számított. Alig egyetlen másodperccel azelőtt, hogy a fizikai világ ingerei elérték, elméjében a felemésztő rezonanciával rendelkező alakhoz egy nőt, míg az időtlen rezonanciával rendelkezőhöz egy gyerek képét társította. Pontosan nem tudná megmondani, hogy mi lehet ennek az oka, de talán a saját emlékei között kellene a választ keresnie. Ez persze most már lényegtelen, így nem is foglalkozik többet vele.
El kell ismernie, hogy mind a két alakot rettentően érdekesnek találja és nehezen tudná megállapítani, hogy melyik az érdekesebb. Ha ennek a két alaknak az útjai elválnak idővel, komoly dilemmát fog okozni, hogy melyiket kövesse. Ezzel mondjuk egyelőre nem kell foglalkoznia, hiszen most még együtt mennek.

Feláll a padról, majd csomagjait összeszedve elkezdi követni a másik kettőt. Tisztes távolságot tart kezdetben, mert nem akarja, hogy fenyegetésnek érezzék a jelenlétét. Igyekszik kifürkészni, hogy amikor döntéshelyzetbe kerülnek - útkereszteződés, elsőbbség adás, stb - kettejük közül melyik az, aki a döntést meghozza és melyik az, amelyik követi a másik által meghozott döntést. Ha odáig jutnak, hogy meg kell szólítania valamelyiket, nem árt tudni, hogy ki a "főnök". Emellett természetes érzékeivel igyekszik figyelemmel kísérni a csomagokat is. Vajon mi lehet náluk? Azon túl, hogy nehéz, milyen egyéb tulajdonságokkal rendelkezhet?

[Pappskalle]

A két tag nem beszél egymással egészen addig, amíg el nem érnek a parkolóba, és úgy tűnik, hogy lefoglalja őket a cipekedés annyira, hogy ne nagyon bámészkodjanak, hogy követi-e őket valaki, és ha igen, akkor ki az. A parkolóban, ahol temérdek autó áll egy metál színű Ford Transithoz lépnek, és aki a teherhordó kocsit húzta az nyitja ki kulccsal a Transit volán oldalán lévő ajtaját, majd átdobja a kulcsot a teherhordó kocsi felett, amit a társa azonnal el is kap, és kinyitja vele a Transit hátsó ajtaját. Ezt igazán szép teljesítménynek könyveled el, hisz mindkettő magas bár, de a teherhordó kocsi meg is volt rakva rendesen, így egyik se láthatta a másikat a kettejük között tornyosuló csomagok miatt, mégsem esett a kulcs a földre.

Aki korábban elöl volt, most hátramegy, és elkezdi a csomagokat leszíjazni a teherhordó kocsiról, míg a társa kinyitja az anyósülés felőli ajtaját és a csomagtér oldalsó ajtaját, ezek után elkezdenek rakodni, mindezt szó nélkül, a lehető legnagyobb összhanggal egymást kiegészítve, így már egyre jobban hasonlítanak a kínai agyaghadsereg két katonájára, hisz vonásaik majdnem azonosak, szó nélkül dolgoznak, nagy összhangban és egymás mozdulatait is kiegészítik.

Te azért csak nem adod fel, és hallgatózni is kezdesz, mialatt a csomagokat is próbálod figyelni, és közben úgy tenni, mint aki keresi a kulcsait, és az autóját is, mert különben feltűnő lenne, hogy a parkoló közepén állsz. Egyelőre takarásban vagy egy másik minibusz mögött állva, de ha meglátnának, akkor már kész tervvel rendelkezel. A csomagokat szétpakolják, és a legnagyobb ládát teszik be elsőnek, aminek szép súlya lehet, mert ketten majd megszakadnak a megemelésében, arcukon és nyakukon csak úgy feszülnek az erek, még izzadásnak is indulnak, ekkor hessegeted el azon gondolatodat, hogy agyagkatonákról lenne szó - Vito, ehhez teherautó kellene, nem bírja majd a tengely - közli az, aki a volán felőli ajtót nyitotta - ne butáskodj, Gino, szerinted a főnök nem gondolt erre? Ő mindenre gondol, azért adta ezt a járgányt, lassan fogunk menni vele, de kibírja a tengely, ennek a dupláját vagy tripláját is kibírná, ez amúgy sem száguldozásra van - közli, aki a csomaghordásnál hátul volt, és a Ginonak nevezett Vitonak nevezte. Gino csak sóhajt, és beljebb taszigálja a hatalmas és nehéz ládát. Ezek után a többi ládát és bőrtáskákat könnyedén bepakolják a hatalmas láda mellé, de mindegyiket olyan gonddal helyezik le, mintha porcelán volna bennük, és igazán komikus látvány ez ettől a két vaskos embertől, ennél már csak az lenne viccesebb, ha balettoznának közben.

Kettejük közül úgy látszik egyik sem a főnök, de van egy főnökük, akitől hozzák mindezt, vagy éppen neki viszik, és a csomagokra nagyon is ügyelnek, tehát bármi is legyen bennük, értékes dolgokról van szó, plusz valamiről, ami kegyetlenül nehéz, de egy fémmel szegélyezett fa láda miatt nem tudhatod, hogy mi lehet benne. Gino és Vito pedig a külsejük ellenére bár egyszerű teremtések, de nem tűnnek túlzottan hülyének, és a munkájukat is nagy gonddal végzik. Miután bepakoltak, fújnak még egyet, és a kocsiból 1-1 palack vizet vesznek elő, amiből nagyokat kortyolnak, és csak ezután csukják be a hátsó ajtókat, és indulnak el a volán és az anyós ülés irányába, hogy a Transittal oda menjenek, ahova tervezték korábban. Az egész cipekedés és rakodás pedig a pihenéssel együtt összesen 18 percet vesz igénybe, melyből a legtovább persze a legnagyobb csomag bepakolása tart, ekkor kizárólag erre figyelnek, semmi más nem létezik számukra, és rendesen oda is kell figyeljenek, nehogy elejtsék, pedig ez egy könnyű művelet lenne. Irányodba még a pihenés fázisának ideje alatt sem pillantanak.

[SentinelWex]

Tisztes távolságból követi a két alakot és gondosan ügyel arra, hogy nehogy idejekorán meglássák, még a végén azt hinnék, hogy ártó szándékkal közelít feléjük. Felkészült arra, hogy a kulcsait kereső alak benyomását keltse - ami persze elvágná egy csomó közeledési lehetőségtől - és örül, amikor végül nem kell erre pazarolnia az idejét.
Úgy látja, hogy a két alak valószínűleg külön-külön erősebb is nála és arra a következtetésre jut, Vito és Gino rangban egymás mellett állhatnak. Ugyanakkor az említett főnököt is szívesen megnézné magának, már ha ő ilyen "mindenre gondol" típus.
Megvárja, míg a két alak bepakolja a kocsiba a csomagot és akkor lép oda hozzájuk, amikor azok inni kezdenek. Az időzítés mindig nagyon fontos. Feszülten próbálták teljesíteni főnökük utasítását, most pedig megpihennek. Tagjaikon ezekben a pillanatokban uralkodik el a kellemes fáradtság érzése, az elvégzett munka öröme,  a fizikai megpróbáltatások keltette belső tüzet pedig a víz enyhíti. Így az egyensúlyi állapotuk felé tartva van a legtöbb esély arra, hogy segítőkésznek mutatkoznak.

Alan könnyű szerrel veszi fel az ártatlanság álcáját, ezzel biztosítva, hogy a megszólítottakban ne ébredjen fel a gyanú dharmája. Tolvajként számtalanszor kellett ártalmatlannak tűnnie, ezzel növelve a siker esélyét. Most különben sem kell nagyon rájátszania, mert tényleg útmutatásra van szüksége. Az pedig nem lehet véletlen, hogy egy olyan úton haladt végig, ami keresztezi Vito és Gino ténykedését. Jó négy-öt lépésnyire közelíti meg őket.

- Khm...- köszörüli meg a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet.
- Elnézést uraim, hogy megzavarom Önöket, de csak nem rég érkeztem a városba és némi útmutatásra lenne szükségem.
Gondosan ügyelt arra, hogy ruházata és kinézete rendezett legyen, elvégre ha sima csavargónak néznék, azzal megbontaná az éppen kialakuló egyensúlyukat. A gyanakvó ember mindig bezárkózik, neki pedig pont arra van szüksége, hogy nyitottak legyenek.

[Pappskalle]

Vito, aki korábban a "főnök" eszét méltatta, szólal meg elsőnek - j'apot - biccent, és újra meghúzza a vizes üveget, ekkor Gino szólal meg - a pályaudvaron van egy tourist inform - viszont Vito elé tartja a bal kezét, amikor Gino még picit megfélemlítő módon előrébb is óhajt lépni, mintha neked menne, akár egy utcai verekedés kezdetén, de egy lépésnél többet nem tesz, és ennek nem tudni, hogy Vito keze volt az oka, vagy alapból nem volt ilyen szándéka Ginonak - mi kéne? - kérdezi Vito. Ámbár egyik sem a túl barátságos, és szociális fajtából származik, talán még hajdanán minimálisan jól is megértettétek volna magatokat egymással, hisz talán akkor még egy szférán belül is vagytok, az alvilágén, mert ránézésre ez a kettő nagyon valami família részét képezheti, mintsem egyszerű árumozgató menedzserek, de úgy tűnik Vito valamiben mégis különbözik, az előző beszélgetés kapcsán is, talán ő az, akinek a fejébe két tyúktojást tettek egy helyett. A szemük mozgásából ítélve mindent jól csináltál, gyanút biztos nem fogtak, feltehetőleg mindenkivel így viselkednek, akik a famílián kívüliek.

[SentinelWex]

- Nem nem, nem a túrista információ érdekel. - emelem fel kezem tenyérrel feléjük, mintegy mellékesen jelezvén, hogy nem kell tőlem tartaniuk. A korábbi közöttük lévő távolságot tartva folytatja.
- Mint említettem, nem rég érkeztem a városba, így nem igazán tudom, hol is kezdjem az életet itt. Tudják, munka, meg ilyenek. Maguk meg olyanoknak tűnnek, akik vágják, hogy mennek a dolgok itt - legyezem meg enyhén a büszkeségüket - azért is bátorkodtam megszólítani Önöket.
Nem tűnik csövesnek és képes kettőnél több értelmes mondatot is megfogalmazni. Noha nem várja a két alaktól, hogy azonnal munkát ajánljanak neki vagy elvigyék magukkal, azért hátha kap egy-két jó tippet. A mágia rájuk hívta fel a figyelmet, ez nem lehet véletlen.