Minden pillanat magában hordozza a veszélyt. Kinyílhat egy ajtó, lejöhetnek a lépcsőn vagy épp a hátsó kijáraton át érkezhet valaki, esetleg akár többen is. Neko-chan csak fekszik és nézelődik, úgy tűnik, hogy kényelmesen van, míg te a terhedet cipeled. Egy élet, ami most tőled függ, hiszen ha leteszed, senki más nem viszi el innen. Valószínűleg valami gazdag ember fiának vagy lányának ad majd új szervet vagy akár annál többet is.
Minden lépted úgy visszhangzik, mintha be akarná szakítani valaki dobhártyáját, mintha ez önmagában lenne a riasztó hangja amire mindjárt iderohan nem egy biztonsági ember vagy akár kutya is! Végül eléred a lépcsőt és bárhogy figyelsz, nem találsz semmit, ami arról tanúskodna, hogy bajban vagy. Nagyobbról, mint amilyen most, hiszen egy testet is cipelned kell és a kijutás még akkor sem biztos, ha felérsz a lépcsőn. Pedig bizony így van és még időd is van, hogy hallgatózz, annyira nem akar senki idejönni.
Vajon az a férfi hova rohant? Semmi nyomát nem látod és ennyi idő alatt már biztos, hogy a hely összes rossz-fiúja itt kéne legyen. S még sincs itt más, csak te, a kölyök és a Szöszica, aki most kíváncsian szagolgatja a kilincset, ami előtt annyi ideje állsz már. Rajtad áll, hogy lenyomod e vagy sem, tovább lépsz e kihívások útvesztőjében vagy valami más taktikát választasz. Végül úgy döntesz, hogy egy élet, egy halál, de benyitsz… illetve ki.
az utcára.
Kis sikátorszerűség, a szagokból ítélve valahol a kikötőben. A sós illat, a sirályok „éneke” mind olyan apróság, ami ebben akar meggyőzni. Veled szemben egy másik megerősített ajtó, de balra és jobbra is szabad az út, bár azt már most látod, hogy ez valóban egy kész útvesztő és mint ilyen képes elnyelni mindent és mindenkit, aki nem ismeri az utat kifelé. Előtted hát a választás, a lehetőség, hogy eldönts merre tovább, a tenger zúgását követnéd vagy a város zaja vonzana inkább…
