Úgy véled, hogy Riona egy olyan ember, aki nem értene meg téged. Nem is veszed a fáradtságot, hogy megpróbáld elmagyarázni, félő, hogy csak leszólnának vagy valami durvább történne. Így teszed amit kérnek és megpróbálod azt, amiről néhány perce még nem is tudtál volna elképzelni. Mindent megteszel, talán azért, nehogy csalódást okozz vagy lehet, hogy csak az akarsz lenni, aki mindig is voltál, az, aki valóban most egy húsbörtönben él… Axelként.
Nem tudod mit is kéne tenned, de valami az Esszenciád mélyéről irányít téged! Megérinted, tudod, hogy ezt kell tenned, különben képtelen lennél rá, így amikor megfogod, hogy felemeld, nos, inkább megidézed a kórusod hatalmát és ahogy lassan elenyészik a test, mint egy múmia, leszel képes felemelni és végül a kezeidből a hamvakat a szél fújja a tenger fel-felcsapó hullámai közé. Miközben ezt tetted, érezted, hogy nagyon nehezen tudtad megidézni az erőt, ami ehhez kellett és valami sötét suttogás is zavart benne.
Egykor nem volt ilyen nehéz, ennyire nagy kihívás és nem voltak zavaró dolgok sem…
A fénykép nem nyomja a zsebed, könnyű papírból készült, sokszor hajtogatott és kopottas. Most, hogy rátaláltál Makariosra – aki eddig várt téged – egy bólintással veszi tudomásul a mondandódat – hiszen tele a szája, majd motyog valamit, amit Accalu tolmácsol számodra
A /Angol/ Azt kérdezi, hogy mit akarsz, mit csináljon? – néznek rád kíváncsian, majd némi segítő célzattal – Nem teljesen érti a szavaidat, próbálj minél egyszerűbb szavakat használni! – aztán a kérésedre – Természetesen Axel, átadom a kért üzenetet – a háládra viszont csak hessent, amolyan "ez csak természetes" mód, de aztán – Ne akard ennyi idő alatt megfejteni azt, amit egyáltalán nem ismersz – mintha csak olvasnának a gondolataidban, ellenben a mosoly mintha mást sugallna
