Jaszef ibn Hasszár
A másik sivataglakó kiáltása csak haloványan hatol el a tudatáig - a gyors gondolkodásnak gátat vet a fájdalom, amely sebeiből kígyózik elméjébe. Idegsejtjei szinte sikoltanak, és Jaszef érzi, hogy kezd elérkezni erejének legvégéhez. Pár pillanatnyi enyhet ad az elsuttogott gyógyító litánia, majd a dervis felüvölt a hátába maró fájdalomtól.
Látómezeje szélén hatalmas szárnyak jelennek meg, és érzi a húsába vájó karmokat, amik az eszméletvesztés határára sodorják. Átvérzett theubja már nem is tudja felinni a testéből távozó életnedvet, érzi, ahogy bronzos bőrén végigcsorog a vér.
A rúkh támadása után térdre hull, kardjainak markolata idegennek hatnak erőtlen markában. Felpillant a fölé magasodó amundra.
<Szóval így jön el a vége...> Fut át a tudatán a vereség felismerése, szívét még a teste fájdalmánál is erősebben marcangolja a kudarc érzése. A lecsapni készülő kétélű bárd fejére pillant, és már védekezni sincs ereje, csak várja a véget.
Fém csendül fémen, és egy éjfekete handzsár akasztja meg a lecsapást.
Persze, a másik sivatagi.
A dervis lehajtja a fejét, orra hegyéről vér csöpög a homokra.
A bíborszín örvényt már észre sem veszi, ahogy a torony hideg kőpadlata is csak nyomokban érkezik el a tudatához. Térdelésből a földre huppan, ahogy lábaiból kifut az erő, kardjai hidegen csendülnek a padlón.
Az eszméletvesztés határán egyensúlyozva csak keveset fog fel a környezetéből.
A próféta, a bronzbőrű rohadék és a dzsad harcos, terem, végtelen mélységű lyuk.
Görcsbe rándul a teste, ahogy újra végigkígyózik rajta a fájdalom.
Nem is tudata, csak a megszokás mozgatja a kezeit, ahogy erőtlenül tépni próbál a ruhájából, hogy valamiféle kötést csináljon a sebeire.
<Van még tartalék a zsákomban...> Furcsamód most ez is fontos.
A kötés gyenge, lötyög, de nincs ereje meghúzni. Egyébként is hamar átvérezne.
Minden erejét megfeszítve, újfent térdelésbe küzdi magát, a sarkaira ül, lehajtja a fejét.
Figyeli az előtte szaporodó vércseppeket, amint aprócska tócsákká állnak össze.
Megpróbálja megmarkolni a kardjait, de tudja, érzi, hogy képtelen lenne akár vágni is. De a becsület, az akarat még mozgatja a tagjait.
Még.
