RinaEz a hely így
Go shi ahogy van. Egyetlen percet sem éri meg elpazarolni bármire is ami itt marasztalhatna, de olykor sajnos mégis muszáj. Ilyen ez a szöszi esete is, mindamellett azért olykor szórakoztat azért a maga bájosan
Buhn Dahn módján. Papayafalva egy másodpercre sem fog hiányozni, de cserébe még gondolni sem fogok rá. Csak még egy utolsó gondolat erre a töketlen (doktor)
Pi Gu-re aki picit túlfényezte a saját értékét, de hát no, ami kívül fényes, belül rohadhat ugyebár.
Szerintem a doki végül felfogta az üzenetet, elvégre valahogy csak orvosnak nevezi magát. Azok állítólag nem teljesen hülye emberek, de mit mondhatnék, amikor ez itt épp ellensúlyozná az efféle szóbeszédeket. Ennek okán hosszasan érveltem és ecseteltem számára, hogy mi történik azokkal, akik elég hülyék ragaszkodni olyan dolgokhoz, amiknek alapvetően nincs is joguk létezni. Ilyen lehet a micsodája a lába között is, ha épp nem találná meg a villanykapcsolót odabent, mert hamar megérti, hogy most bizony valós veszély fenyegeti.
Természetesen ezt a fehér textilhatalmat, ezt az elemi gombos erőt nem vihetem magammal, mert még azt találná valaki mondani, hogy loptam, ami nem állná meg a helyét, sőt, mikor ehhez a gondolatfoszlányhoz érek, már tudom, hogy ezt én ajándékba kaptam! Engesztelésképp! Szóval a vállamra dobva indulok neki, hogy magam mögött hagyjam a rendelőt. A sértett egója lehet, hogy romokban van, de legalább nem törölték le a föld színéről. Szóval ha úgy nézzük akkor teljesen jól járt.
Nem üldöztem ki a dokit, itt már elvesztettem az érdeklődésemet és odakint Joe még átlát az egyszerű szójátékon, így kénytelen vagyok afféle szexis módon a vállam felett visszapillantani, hogy aztán röviden annyit mondhassak neki „azt már kiérdemeltem”. De mindentől függetlenül nem szabad túl mohónak lenni, csak el kell venni amit lehet. Szóval miután a kapitány mindenképp ragaszkodik a huszonkettő és félhez, úgy döntök, hogy ezúttal engedek neki azért, hogy elbízza magát és legközelebb még jobban beledöngöljem a földbe.
Szóval a Szöszi. A Motelben olyasmit látok, ami valószínűleg napfordulónként történhet, így adok egy fél percet se magamnak, hogy megszemléljem milyen az amikor itt valaki tényleg csinál valamit. Amikor rákérdez a problémámra és én megnevezem azt, csak egy bólintással tudok válaszolni, miszerint Ed jól teszi, hogy élvezi az életet. A jellemzés után eltűnődőm, hiszen az ilyen tüzes luvnyák az eseteim, de ugyanakkor a kis Dr. Szöszi lehet csak a pasikra gerjed. Ami egyben a legjobb kihívás számomra…
A Szalon egy olyan hely – amit amúgy azért aránylag kedveltem is e porfészekben – amely a következő állomás. Az Elisa név alapvetően tetszene is, de a hozzátartozó kiégett szürke kisegérrel nem tudok mit kezdeni. Nagyon sok ilyen akad, már könnyedén fel tudom ismerni azokat akikben akár egy csöppnyi tűz is akad. Az intelligens társalgásuktól majdnem lever a víz, de azért még sikerül kezelnem a helyzetet egy üveg kiváló borostyánnal. Most, hogy nálam van, már sokkal jobban érzem magam.
Szóval itt sincs a kis bögyös szöszi, így tovább kell mennem, ami az utolsó állomás remélem, mert kezdem unni ezt a sétálgatást ebben az izzasztó melegben. Ha ágyban lennék akkor nem zavarna, de így kétséges, hogy az egy óra teljesíthető e. Mindenesetre a „bót”hoz haladván a maradék türelmem is lassan elpárolog ugyanakkor az a Jane vagy Elisa? Szóval valamelyik kisegér nem tévedett és a leendő hajós-doktornő ott álldogál láthatóan eléggé felkészületlenül azzal a morc, de cserébe engedékeny eladóval.
Lassan lépdelek oda, mint egy ragadozó az áldozatához – egyik kezemet a csípőmön, a másikat az üvegemen tartva – majd megállok a szöszi mellett akit végigmérek – mint a lókupec az árut – míg végül a tekintetem azt keresi, hogy mi kelhetett neki innen. Mikor végeztem a pillanatnyi körültekintéssel, újra teljes figyelmemet élvezheti: végigkövetem a nyakának ívét, keresem, hogy visel e ékszert és miképp hordja a haját, tett e fel harci díszeket és persze az ajkait, hogy azok mennyit ígérnek csak így, egy pillantás után. Végül szóra akarom bírni őket, lássam a mozgásukat, tehát:
/Angol/
Nehéznek tűnik Mei-Mei – jegyzem meg szelíd kedvesen a sok szatyorra –
és úgy tűnik, hogy elvesztetted a hordárt – keresem a pillantását, érdekel a tekintete, a szeme, annak csillogása –
talán tudok segíteni.Nem kerülte el a figyelmemet a Panaszkönyv, de egyenlőre nem teszek vagy mondok semmit, amivel befolyásolnám a szabad kereskedelmet, sőt, mintha nem is tűnt volna fel, hogy akár erőszakosabbá is válhat a találkozás, mint eredetileg terveztem. Mikor a zöld ruháról esik szó, tekintettel, majd kézzel is megkeresem az említett ruhadarabot és magam elé, majd a szöszi elé tartom, hogy ugyan már kin állna jobban és amúgy is mennyire ízléses ez a drágának vélt darab.
/Angol/
Nos, mi legyen?