Rina
Black után – aki főjön csak a levében – azon tűnődöm, hogy már így is sokat voltunk itt, de nincs mi tenni még kicsit maradni kell. Ez annyira nem tölt el örömmel, de mi tagadás azért akad benne némi lehetőség. Ilyen ez a vörös kis démon, aki mikor rám nevet, csak kihívónak nézek rá somolyogva, amikor kiderül, hogy ez a kis rosszvérű sem bírja a hisztit. Mivel úgy tűnik nem siet a kölyökhöz vissza, így hagyom tegyen kedvére, én meg lehunyt szemmel élvezem az események alakulását és szívom magamba az illatot, amitől picit hevesebben-szaporábban keresem a levegőt.
A fürdő és a következményei után úgy döntöttünk, hogy ideje lepihenni – a lábamnak mindenképp – és hagyom, hogy bevackolja magát. Így tettem én is egykor, Kai közelében, így megértem, hogy valaki a biztonságra és közelségre vágyik. S most jó ez így, nem kiált többért, de a reggel…
A reggel egy olyan alattomos dolog, ami mindenképp eljön és el is megy. Akárcsak ez a kis vöröske, mert ha már előbb ébredtem, akkor miért ne játszadozhatnék kedvemre. Természetesen poénos vagy milyen kérdés volt, a lényeg, hogy mert megtehetem. Igaz, hogy kis harcica megpróbálkozik, de azt kell mondjam, hogy nem mindig kapjuk meg azt amit akarunk, így nincs rögvest visszafizetés, de a közeljövőben később sem. Mit is mondhatnék, ha nagyon erősködik, akkor lefogom és elhelyezek neki egy kis forgó-rezgőt és addig tartom fogva amíg meg nem remeg a kezeim között.
Később, amikor már azzal van elfoglalva, hogyan találjon vissza ama távoli helyről, úgy döntök ideje a reggelinek! Szóval elindulok, hogy nézzek valami harapnivalót elvitelre, miközben érdekel, hogy miképp viselkedik a bides kölke, meg a Szöszi, akinek már érik egy alapos és határozott szeretgetés. Nem tudom Black mit küzd ma reggel, de nagyon nem is érdekel, sokkal inkább az, hogy még mindig nem elég használható a lábam.
Ez nem gátol meg abban, hogy kislányos ártatlansággal mosolyogva nem túl sok ruhában flangáljak fel és alá.
