Rina
Úgy vélem, ha már Kai velem lesz, egy ilyen képzett és kellően motivált oktató lehet a következő cél. De addig is míg az ismert ’Verzumot meghódítom, lássuk, hogy mivel szórakoztat a jelen, eltekintve az esetleges veszélyektől, amikre fel kell készülnöm! Itt-ott el kell majd rejteni néhány segédeszközt nem csak a külső, de jelenleg leginkább a belső veszélyek elhárításának érdekében.
Amikor egy pillanatra már majdnem okoskodónak tűnik amit mondok, megfejelik valamivel ami már legyen a Szöszi gondja. Megadtam a kezd lökést, tehát a kis vörös démon nyugodtan vacakoljon vele tovább. Nem árt, ha van valami feladata, hogy nyugodtan megfigyelhessem amikor nincs róla tudomása és így talán felfedhető némi igaz jellemvonás.
Nem bántam, hogy beleivott, elvégre ez volt a cél, majd ahol az ő ajkai érintették… szóval ne vesszen kárba, megiszom a másik felét, hogy aztán vállat vonjak az „Ohhh”-ra. Alapvetően nem volt szükségem arra, hogy megtanuljam, de sohasem késő. Mégis, nem érzem úgy, hogy ezzel kevesebb lennék, ellenben szóvá kell tennem:
/Angol/ Te vagy a pilóta, Shao Jeh – és részemről (érezhetően) ez a dolog le is van zárva
Mikor nekiállnak reggelizni, akkor magam is körülnézek, hogy milyen igazán ehető van, nem valami ostoba sütemény, hanem valami rendes étel, mert abból magamhoz vehetnék egy adagot. Igaz, ha nincs más a péksütemény is megteszi, de azért jobban örülnék valami húsban gazdag eledelnek.
/Angol/ Tudod, Shao Jeh… – kapom el a csuklóját és húzom vissza, közelebb és közelebb és végül az ölembe ültetném – Úgy érzem, hogy mi igazán jó barátok lehetünk! – nézek hosszan a szemébe, mint aki el akar veszni benne, de igazából csak a rám törő birtoklási vágyat próbálom elnyomni, mert tudom ha idő előtt elveszem, akkor szinte azonnal rá fogok unni – S hidd el, nekem nem sok efféle akad! – érezze magát megtisztelve, majd elengedem
Miután távozott… ha már pilótafülke, nézem a két jómadarat is, de aztán árnyékként kísérem a mosókonyhába, ki nem hagyhatom mit akar itt. Igazából akad pár koszosabb ruhadarabom a szennyesben, de ezzel most nem is akarok foglalatoskodni. A szobájáig – amit Joe lenyúlt – kísérem tovább, hogy lássam a reakciót ami legalább annyira kevés, mint sokatmondó, így nem is időzünk itt sokat.
Az orvosinál megtorpantam egy pillanatra, csak annyi időre, hogy hallok e bármit is, majd tovább kísértek, hogy rájöjjek igazán kíváncsi egy teremtés, ami nem is olyan nagy baj. Nézelődjön csak, azt hiszem van egy sejtésem mit keres, de most hogy nem találja még az Öregre is van ideje. Nincs elájulva tőle, de ez érthető, így bár már legalább a második alkalmat engedem el, hogy felbukkanjak…
Végül, talán az utolsó állomás nem más, mint amit már én is leraboltam, szóval nincs nagy meglepetés, amikor látom az arcán, hogy elégedetlenül túrta át a két hulla motyóját. Végül elindul valamerre, ahol találkozunk a kis kölyökkel, akinek igen ártatlan világképe van, de már nem sokáig, ha rajtam múlik. Még látom, ahogy ládákban és beépített szekrényekben turkálnak hiába, de az már nem nagyon érdekel, hogy mit csinál a Szöszi, meg a Vörös, szóval…
Itt és most – látva a társalgó felé indulást – elszakadok a kis vöröstől, és a kissrácot kezdem el követni, hogy elé vághassak valahol úgy, hogy amikor befordul akkor pont nekem ütközzön. Persze én kedélyesen pont a kebleimre vonom és halkan csak annyit tehetek hozzá az események ilyetén alakulásához:
/Angol/ Látom tetszenek – suttogom halkan – Ha szeretnéd, akkor este gyere be hozzám és megengedem, hogy megnézd őket – teszem hozzá, majd érkezik a kegyelemdöfés – S talán meg is érintheted – engedem el, hogy hagyjam továbbmenni, én pedig meglátogatom a Dokit.
