Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Kora este, este
Köd előtted, köd utánad? Mit rejt a múlt, mit hozhat a jövő? Létezik oly Sebettu, aki fogságban volt és az őrület ellenére nem vesztette el a múltat, a test, amiben most szabad, nem fojtotta el mindazt amire emlékezni kell. Kell? Nem egy második esély maga a tény, hogy most első kézből lehettek emberek annak minden törékenységével és gyarlóságával? Az ember, akiért fellázadtatok, akit tanítottatok és akik közül most valamilyen formában magatok is egyek vagytok. Azok lennétek? Bármi is legyen, megtetted az első lépést és most újabbak várnak! Akárhova is vezessen utad a választott ösvényen, melyet a Teremtő szabott ki neked, mikor nevet adott és feladatot!
Nincs ez másképp Thana esetében sem, csak ő még az első lépésnél botladozik, amin te már nagy nehezen túljutottál. De, hé! Ki mondta, hogy csak az embereknek van szükségük második esélyre? Lehet ettől függetlenül is segítenél, amiben talán Jayr lenyomata is utat mutatott, de az is lehet, hogy mindig is ilyen voltál. Egy Védelmező, a Remény Bajnoka, hogy még nincs vége. Nincsen még e szomorú „testvéred” számára sem, aki oly tiszta és ártatlan könnyeket hullat, amit csak azok képesek, akik átélték és átérezték már a veszteség és az elmúlás fájdalmát. Éppen úgy, mint a nagyanyád.
A változás még Petros-t is elérheti, őt, aki örök barátod, még az akadémiai évek alatt is, ahol valahogy mindig rá jutott fiatal hölgyek rajongó „szeretetének” kéznehéz súlya. Ám ezen események nem elbátortalanították, hanem még inkább megerősítették elszántságát és kitartását, mellyel végül mindig ő somolyoghatott a végén. Láttad hát rajta a vereség keserű vonásait, a pillanatnyi keserűséget, amit aztán elhatározás és tettek követtek, hogy végül újra mosoly ragyogjon jóképű arcán. Láttad, hogy miképp nézett szembe olyan kihívásokkal amik igencsak próbára tették, hogyan győzte le őket. S egyszer, a közeljövőben élete legnehezebb feladatával kell szembenéznie.
Jayr halálával.
Ugyanakkor nehéz ez számodra is, hiszen miképp mondhatnál el neki az igazságot anélkül, hogy fájdalmat okoznál, ami oly idegen tőled, hogy a puszta gondolattól lúdbőrözöl? Úgy döntesz még nem teheted meg, nem lehet és okot is találsz rá. Rögtön kettőt, de talán még magad sem vagy teljesen tisztában azzal, hogy mindenekfelett talán a Teremtő parancsa dolgozik a legkeményebben benned: „Szeresd az embert, de ne mutatkozz előtte!”. Talán pontosan emiatt nem fedted fel Igaz Alakodat a Jayr, illetve most már a te családod előtt sem, hiszen mindössze ezt a két dolgot kérték az Elohimoktól…
Te most épp azt kéred önmagadtól, hogy lemondj valamiről, olyasmiről amiről ebben a körülményben úgy érzed le kell mondanod. Az igaz, hogy kellemes érzéssel tölt el, de ez oly apróság, ami képtelen elnyomni a frissen szerzett fájdalmat és sötétséget, mely a korábbi tetteidből született. Érzed, hogy az irány jó, de azt is, hogy ez nagyon kevés, ennél sokkal több és őszintébb dologra, dolgokra lesz szükség, ahogyan azt is, hogy az nem teljesen lehetetlen. Ha a döntéseid határozzák meg, hogy elnyel e kínzó sötétség vagy képes vagy felülemelkedni rajta és mindez láthatóan nem egy dolgon múlik, akkor még számodra is vagy remény!
Eközben minden elkészült ahogyan tervezted, sőt, még volt időd a kis zöld életformával is törődni, amely kis élet úgy tűnik megkapta a maga második (?) esélyét, hogy túlélje Jayr-al való együttélést. A kopogásra nem érkezett válasz, így lenyomtad a kilincset, mely engedelmeskedik a gyengéd erőszaknak és érezteti nem zárkózik el attól, hogy beengedjen. Igen, ott áll, ahol sejtetted. S bár némán zokog, mégis tudod-érzed a belőle áradó szomorúságot, mely oly mélységekben érinthet meg, ahogy talán még Jayr sosem érzett és te is talán alig tudod elképzelni mi játszódhat le benne.
Mikor közelebb lépsz, összerezzen, picit el is húzódik talán ösztönösen. Most először mióta találkoztatok. Úgy tűnhet, hogy gyásza még nem ért véget és te megzavartad, de az is lehet, hogy csak nem tud megbirkózni a rá nehezedő érzésekkel és gondolatokkal (amiket megörökölt) vagy egyszerűen csak nem rég értette meg, hogy egy gyilkos keze akarja megérinteni. A szavakat nem, de talán a hangsúlyt érti, mert bár megérinteni továbbra sem hagyja magát, de nem is húzódik el jobban, hanem csak lágy mozdulattal, finom kecsességgel int, hagyd magára. S ha így tennél, akkor:
A papír zsebkendő lehet annak mementója, hogy ott jártál.