2013. Október 25. péntek, délután 13:01
Union Passenger Terminal,
New Orleans, Louisiana
A jegyed másodszori leellenőrzése után kiléptél a taxisok közé, visszanéztél még a kapura, ami a vágányokhoz vezet, és furcsa érzés kerített hatalmába, mintha fordítva történt volna, mintha a taxisok előbb jöttek volna, és utána ellenőrizték le a jegyedet, de hát a saját szemed csak nem fog megcsalni, vagy mégis? Nem is nagyon figyeltél talán a környezetedre? Keresed a padot, amire le akarnál ülni odakint, de nem hogy pad nincs, viszont császkáló emberek sem, az egész hely egy kietlen betondzsungel, nem olyan, mint ahogy a szórólapok, vagy az internet leírják, de az is igaz, hogy egyik sem említi a város pályaudvar részét, magas épületek szanaszét, és bár járda van, de senki sem használja, csak égeti el a olajat, amit valahonnan a világ másik végéből hozatnak, és amiért annyira sok háborút vívnak emberekkel, akik azt sem értik, hogy mi köze van az olajnak a nyugati demokráciához.
Magad sem tudod mennyi ideig állsz ugyanazon a ponton, de végül csak megmozdítod előbb a fejed, s arrafelé fordítod, ahonnan azt hallod, hogy - MÁSHOL BÁMÉSZKODJÁ' PÖCSÖG - valami nagyobb darab, feltehetőleg reggel, délben, este hamburgert étkező szalmakalapos, hawaii inges turistától, aki majdnem beléd jött, de pont elfordultál bámészkodásod alatt, és így került közétek 1 darab szerencsés centiméter. Az emberek csak úgy özönlenek ki a vasútállomásról, ki taxiba ül, kire pedig várnak, van pedig aki a saját autójába száll, és hajt el a közeli hatalmas parkolóból. Van ugyan egy kisebb park az állomás előtt, zöld is, fa is van rajta, meg bokor, de pad nincs, egy széles kövezett járdaszakasz szeli ketté. Impozáns, ahogy egyes művészek mondanák, akik festményeit néha meglovasítottad, mikor konstatáltad, hogy a kassza üres, szép summát kaptál értük, csak az a végeláthatatlan idő, amit az alkudozással töltöttél valahogy nem érte meg. Eme impozáns park ott áll előtted, de hogy minek van itt, és mitől annyira zöld, hogy már kiesik a szemed, nem tudod, de inkább nem is akarsz foglalkozni vele, megfordulsz, pont kikerülsz egy terebélyes hölgyet megannyi csomagjával, aki szólna valamit hozzád, és azt morcos tekintettel, de te már nem hallod, és nem is vagy ott, a tökéletes védekezés módszerét választottad. Odabent a vágányok mellett, egyfajta hatalmas váróteremben, amit nem csak erre, de a vonatok indulását és érkezését jelző elektronikus táblák megjelenítésére, és étkezésre meg miegymásra használnak az emberek, ott keresel egy padot, mert itt van, és itt le is ülsz rá.
Végiggondolod az életed, végiggondolod a kietlenséget, a szórólapok illúzióját, az ítéletet, és azt, amiért kaptad, de ha itt feladnád, akkor igazság szerint már régen fel kellett volna adjad, és így már régen el kellett volna, hogy kapjanak abban az életedben, ami a Kerék korábbi pontján volt található, amiből te magad léptél tovább. Sokan maradtak abban, sokakat el is kaptak, ismertél is párat közülük, de nem látogattad meg őket a sitten, minek is? A kölcsönösség elve régen teljesült, segítettetek egymásnak, de ők nem akartak tovább lépni, te igen, no meg a tolvajbecsület szép idea, de sok köze a valósághoz nincs, köptek volna a szabadulás reményében, amit úgysem kapnak meg.
Elmerülsz most végül gondolataidban, még mélyebbre kerülve bennük, oly mélyre, hogy már alig választanak el megélt élményeid mások megélt élményeitől, máskor valahogy gyorsabban találtad meg a közös pontot másokkal, most hagytad, hogy sodródj az árral, és nem kerested meg a biztos szikladarabot a hullámzó tó közepén. Meglett végül, mert meg kell lennie, de most máshol volt, és úgy lett meg, hogy majdnem felbuktál benne, nem pedig hirtelen letetted a lábad, ahogy szoktad, és ott volt, ez a te döntésed volt, ahogy a tovább lépés is. Egy vagy a tóval, és az eső is elered, te pedig várod a nagyobb esőcseppeket, amik visszhangot vernek a tó csendjébe, amik nagyobb csobbanása okán a víz felfelé is ugrik picit, sőt jobban az apróbb cseppeknél.
Korábban is hallottál róla, hogy New Orleans egy varázslatos város, de sosem gondoltad mindezt abban az értelemben, ahogy azt most érzékeled, hisz körülötted több nagyobb csobbanás is történik, míg maga a víztükör a 3 általad ismert skála közül a stabilitással és a változással függ össze, a változás gyengébb, olyan 2-es, a stabilitás erősebb, 4-es. A stabilitás kapcsán az utazás, a biztonság, a türelem és a kiszámíthatóság kerülnek előtérbe, míg a változás kapcsán a remény, a szomorúság, a nyughatatlanság, a bizonytalanság és az öröm. A szintén 1-5-ös hármas skálán mért csobbanás esetében találkozol 1-3-ig többfélével is, többnyire kapcsoltan kerülnek elő, így jön például egy 2-es stabil fénytelen mellett egy 3-as elmúlóhoz kapcsolt felépülő, egy 3-as stabil sikereshez kapcsolt 1-es változó csúszós, egy 3-as elmúló művészihez kapcsolt 3-as stabil raktározó, egy 1-es stabil átlagos mellett egy 1-es stabil értéktelen továbbá egy 1-es elmúló poros, ezeken kívül egy 1-es elmúló felemésztőhöz kapcsolt 1-es stabil útmutató, egy 2-es változó csendeshez kapcsolt 2-es változó utazó, egy 2-es változó ingerlékeny, egy 1-es stabil fájdalmashoz kapcsolt 1-es reménykedő, egy 3-as stabil időtlen, egy 1-es elmúló gyengélkedő, egy 1-es változó feminin, és egy 1-es stabil örömteli.
Ezek mellett figyelsz fel még 3-asokra, melyek egymás után sorakoznak fel, szinte alig tudod nyomon követni őket. A nagyobb vízcseppek egyike sem azt az erős kékséget mutatja, ami minden emberben ugyanolyan, még a tiedben is, egyszer sikerült saját magad is megfigyelned, de ez nehezebb volt, mint másokat, és csupán egy pillanat volt. Ezek némelyike haloványabb, áttetszőbb, és van közöttük pár, ami szinte vakító színezettel rendelkezik, azaz egyikben túl sok, a másikban túl kevés van abból, amiből minden emberben van, semmi másra nem tudsz hirtelen asszociálni, csak a chi-re, avagy az életenergiára. Az egész most is csupán egy pillanat műve, de amennyit közülük össze tudsz számolni, az 8 személy. Mind 3-as erősségűnek tűnik a 3 különböző skálán egyszerre, a halovány, áttetsző cseppekhez leginkább a foszló érzést tudod kapcsolni, majd egy kisebb vibrálást követően erős színezetűek lesznek, és alakulóvá válnak, de ugyanakkor fura is az egész számodra, hisz a csobbanást követően a víz nem oszlik szét, abban a gödörben marad, a csobbanás pillanatában, és ebbe belepillantva a horgonyzott érzés kerít hatalmába, mintha csak bedobták volna melléjük a vasmacskát. A vibrálással hol a foszló, hol a alakuló kerekedik felül, így néha egyik 2-es, és a másik 3-as, illetőleg vica versa, a horgonyzott viszont stabil marad. Mikor kijössz a transzból, és körülnézel, csupán ötleted van arra, hogy amit az imént tapasztaltál az kire illik rá, és kire nem, de koránt sincs annyi ember körülötted, mint akiket a csobbanások alatt láttál, egyesek a vonat irányába haladtak, egyesek kifelé a parkolóba, vannak, akik egy helyben állnak.
Ez a gond a pillanatnyi érzékeléssel, mondotta mindig Zoabi mester, a türelmetlenség hozza meg a döntést hozzá, és így elszalaszthatjuk a lényegeset. Lehetett valami a mester szavaiban, mert ha már leültél egy padra elmélkedni, sőt bámészkodni, akkor igazán hagyhattál volna magadnak időt. Most neked kell eldöntened ismételten a következő lépésedet, és hogy mit kezdesz ezzel a temérdek információval, amit alig 1 pillanat leforgása alatt szívtál magadba..?