Amn, Athkatla városa
1372. Vadmágia esztendeje
Mirtul (Olvasdás) 1. napja, reggel
A harc zaja lassan elenyészik, és csak a sebesültek nyöszörgése és a dalnok különös hortyogása töri meg az ivót megült csendet. Kisvártatva feltárul a konyha felé vezető ajtó, és a halottsápadt szolgálólányok szaladnak elő - ügyetlenül, remegő tagokkal, de próbálnak segíteni mindenkinek. Szemmel láthatóan azért nem szokták hozzá az efféléhez.
A harcosok rövid megbeszélése után nem sokkal Anika egy vödör vízzel bukkan fel. Lassan megnyugszanak a pattanásig feszült idegek, és a józan ész veszi át az irányítást. Loxocemus alaposan átkutatja a támadókat, de furcsamód semmit sem talál - ami feltűnő azonban, hogy testalkatra nem úgy tűnnek, mint akik fegyverforgatáshoz szoktak. Eközben Halandar segítségével a fogadós ülő helyzetbe helyezi az ájult támadót, és jó alaposan egy bárszékhez kötözi, hogy megkezdődhessen a kikérdezés.
Drewbald mindeközben a városőrökhöz lép - szemmel láthatóan nincsenek jó állapotban. Az égett egyenruhájú fiatalember - lehet talán húszéves - megpróbálja összeszedni magát, hogy meglátja a közeledő harcost, és keménynek mutatni magát - az arcán és a kezén is égett foltok vannak, arca komoly fájdalomról árulkodik, de igyekszik tartani magát. Bágyadtan bólogat.
- Igen, az jó lesz... - motyogja maga elé, és tétova léptekkel távozik. Ha lehet is segítségre számítani, nem egyhamar, az biztos.
Végül Drewbald a kereskedőhöz és testőréhez fordul - előbbi arcán halovány mosoly játszik, utóbbién azonban komoly gondterheltség látszik. Egy biccentéssel nyugtázzák a harcos szavait, és aztán figyelmüket az ájult fickó felé fordítják.
A résztvevők lassan összegyűlnek az ájult és gúzsba kötött csuklyás fickó körül. A fogadós leszedi a maszkot, és felhördül meglepetésében. A fickó arca ugyanis kicsit olyasmire hasonlít, mintha két ember arcát keverték volna össze egy koponyacsonton, és folyamatosan változik, hullámzik, mint a tó tükre.
- Mi a...? - hebegi döbbenten, miközben tétován néz körbe maga körül, hátha valaki megoldással tud szolgálni a szemmel látható rejtélyre. Közben a fickó arcán abbamarad a hullámzás - a megmaradt vonások egyáltalán nem hasonlítanak egy olyanra, mint amilyet akárki elképzelhetne egy maszkos-csuklyás kora reggeli támadóénak. Fiatal, már-már suhanc az illető, barna bőrű, barna hajú. Végül az előmerészkedő Anika válaszolja meg a kimondatlan kérdést.
- De hát ez Marcon, az ács mesterlegénye! - kapja a szája elé a kezét.
Közben mindenkinek ugyanaz a gondolat fogalmazódik meg a fejében - mi a fészkes fenét csinál egy mestermegény maszkban és csuklyában? Kérdő tekintetek villannak, tanácstalan arcok fordulnak egymás felé.
A fogadós egy nagy csobolyó vizet loccsant a fiatalember arcába, mire az lassan feleszmél. A tekintete lassan tisztul ki, bambán néz körbe a társaságon. Eltelik talán két perc is, miközben az őt körülvevő arcokra próbál fókuszálni, mintha részeg lenne. Végül előrebillen a feje, és kábultan motyogja maga elé.
- Hol ... vagyok?
Amn, Athkatla városa
1372. Vadmágia esztendeje
Mirtul (Olvasdás) 1. napja, reggel
A suhanc tátott szájjal bámul, majd észbe kap, és hirtelen a lábujja lesz nagyon érdekes. Végül tétován átveszi a pénzt, és forgatja az ujjai között. Kérdésedre az arca nagyjából olyan színű lesz, mint azok a rózsák, amelyeket balladai szerelmesek hagynak választottjuk párnáján. Hátranéz a tíznagyra, aki dühödten rágcsálja a bajszát, de csak fél füllel figyeli beosztottjára, a többiek zavarának okán kirobbanó nevetésüket próbálják visszatartani, így tőlük sem várhat segítséget.
- Ööö... - motyogja. - Soká ér véget a szolgálat... - néz oldalra.
Pár másodperc kínos csend...
- De esetleg a Fogatlan Banyában... - nem is gondoltad volna, hogy ember arca ilyen piros lehet.
Végül lóra szállsz, és elindulsz a városban. Csak később jössz rá, hogy érdemes lett volna eligazítást kérni, merre találod a Bris-kúriát, de végül vállat vonsz - egy ilyen reggelen úgyis érdemes a városban sétálni. A tömeg az utcákon beszippant és magával sodor, az élet szétárad a házak között, és ezerszínű, ezerhangú kavalkáddá mosódik össze. Minden másodperc egy új élmény, egy újabb inger, ami ér, szinte feltölt. Lassan haladsz úticélod felé, de igazából nem is akarsz sietni.